alvilági leszámolás

2020.08.20. 19:47

Majom, egy közismert maffiózó a darabolós gyilkosság áldozata

Dél-Szlovákia jelentős maffiózója volt a 2016-ban a Marina Parkban fejbe lőtt, feldarabolt, majd a Pilisben elásott felvidéki Štefan J. A révkomáromi (Komarno) szervezett bűnöző Majom becenéven volt közismert a szlovák alvilágban – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap felidézi: Jaroslav Spišiak szlovák országos rendőrfőkapitány 2010-ben azt mondta Majomról, hogy „Komarno és környéke alvilágának legjelentősebb személyéről van szó”.

Tíz éve emelt vádat a szervezett bűnözés elleni hivatal Štefan J. és bűntársa, az érsekújvári (Nové Zámky) járásbeli Zoltán T. ellen emberrablás és zsarolás miatt.

Štefan J. saját autójába csalt egy kisszebeni (Sabinov) vállalkozót, majd Kassán (Kosice), Miskolcon, Budapesten, Komáromon keresztül Révkomáromba hurcolták. A férfit az úton fizikailag és lelkileg is megkínozták, hogy különböző adásvételi szerződéseket írjon alá, amelyek alapján Štefan J. a vállalkozó nevében eljárhatott a földhivatalokban, és számláival is rendelkezhetett. Összesen 240 ezer eurót és egy 150 ezer euró értékű Mercedes CL 600 típusú személygépkocsit követeltek a vállalkozótól. Amikor a vállalkozót elengedték, megfenyegették, hogy megölik, ha a rendőrségre megy. A szlovák hatóságok azonban operatív felderítés folytán megtudták, hogy mi történt, és segítséget ajánlottak a vállalkozónak. A kisszebeni férfi tudta, hogy Majom és a bűntársa rabolta el, így ódzkodott a rendőrséggel való együttműködéstől, ám végül ráállt arra. A nyomozók így a pénz átadásánál tetten érték és elfogták Štefan J.-t, valamint Zoltán T.-t.

Majom ügye 2014-ig húzódott, amikor is a bíróság jogerősen nyolc év börtönre ítélte, ám a maffiózó hamis iratokat szerzett, és Magyarországra szökött a büntetés elől.

A szökésben lévő férfi Budapesten a Marina Park egyik luxuslakását bérelte ki 29 éves barátnőjével közösen. Az eddigi adatok szerint 2016-ban bűntársa, Norbert K. fejbe lőtte őt és barátnőjét, Enikő P.-t. A gyilkos a testeket négyfelé vágta, hogy könnyen el tudja helyezni autója csomagtartójába. Végül Pilisszentiván külterületén hantolta el a maradványokat H. Zsolt segítségével. A magyar nyomozókat végül a maradványok eltüntetésében segédkező bűntárs vezette el a Marina parki bérleményhez, majd a pilisi erdőbe, a holttesteket rejtő gödörhöz. H. Zsoltot is nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. Csakúgy, mint a párkányi (Sturovo) exökölvívót, Norbert K.-t. Ő egy szlovákiai börtönben ismerte meg Štefan J.-t, amikor 2006-ban és 2007-ben együtt ültek. Norbert K.-t zsarolás, testi sértés, garázdaság és fegyverrel való visszaélés miatt ítélték el hazájában.

Később, 2008 és 2014 között Magyarországon elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt magyar fegyházban ült, majd kiengedték és hazatért, hogy néhány hónap múlva már Štefan J. szökését segítse. Végül egy szlovák–magyar nemzetközi nyomozócsoport fogta el Norbert K-t., aki Párkányból a Mária Valéria hídon jött át Esztergomba. A magyarországi hídfőtől nem messze a Terrorelhárítási Központ felszámolóegysége elállta a gyanúsított autójának az útját, kirángatták a volán mögül, a földre teperték és megbilincselték.

A volt ökölvívó egyébként panziót üzemeltet a Duna északi partján, a szlovák adóhivatal jelenleg is vizsgálja a panzió működését, feketepénzeket keresve.

Közben a Marina parki kettős darabolós gyilkosságot vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport tagjai – NAKA (Nemzeti Büntető Ügynökség) és a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztály életvédelmi nyomozói – folytatják a munkát. A Legenda-akció továbbra is tart; azt vizsgálják, milyen, a szervezett bűnözés körébe tartozó bűncselekményt követhettek el Szlovákiában és Magyarországon az áldozat, Štefan J., a gyilkosa, Norbert K. és magyar bűntársa, H. Zsolt. A volt ökölvívó egyébként azt állítja, hogy H. lőtte fejbe a párt, darabolta fel a testeket, ő csak az elszállításukban és elhantolásukban segédkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában