Ország-világ

2020.09.25. 22:31

Benkő: Magyarország kiáll Georgia területi integritása és szuverenitása mellett

Valamint támogatja az ország euroatlanti integrációs törekvéseit.

Magyarország kiáll Georgia területi integritása és szuverenitása mellett, valamint támogatja az ország euroatlanti integrációs törekvéseit – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter kétnapos georgiai látogatásán, ahol megbeszélést folytatott Irakli Garibasvili georgiai védelmi miniszterrel.

A honvedelem.hu tudósítása szerint Benkő Tibor kiemelte azt is, hogy Magyarország ebben közvetlen támogatást is nyújt Georgiának, és emellett hozzájárul azokhoz a NATO-, EU- és V4-programokhoz is, amelyek segítik Georgia euroatlanti csatlakozásának folyamatát.

A miniszter megjegyezte: annak ellenére, hogy Georgia még nem tagja a szövetségnek, lényegében úgy teljesít, mint egy tagország.

Benkő Tibor példaként említette Georgia hozzájárulását a NATO válságkezelési műveleteihez – köztük az afganisztáni eltökélt támogatás művelethez.

A tárgyaláson szóba került a budapesti székhelyű NATO Katonai Egészségügyi Kiválósági Központ is, amely a koronavírus-járvány első hulláma idején központi szerepet játszott a NATO pandémiás intézkedéseinek előkészítésében.

A járvánnyal kapcsolatosan Benkő Tibor a támogatásáról biztosította georgiai partnerét, hangsúlyozta, hogy a vírus elleni küzdelemben is számíthatnak Magyarországra.

Hozzátette: szolidaritása jeleként Magyarország a koronavírus elleni védekezéshez szükséges jelentős mennyiségű gyógyszeralapanyag exportálását engedélyezte Georgiába.

Georgia védelmi minisztere, Irakli Garibasvili a találkozón kiemelte a magyar szerepvállalás fontosságát az Európai Unió Megfigyelő Missziójában (EUMM) és megköszönte, hogy Magyarország támogatja a NATO és Georgia együttműködését.

Giorgi Gaharia, Georgia miniszterelnöke pénteken udvariassági látogatáson fogadta Benkő Tibort. A találkozón szó esett a térség biztonsági helyzetéről és a két ország együttműködésének további lehetőségeiről – olvasható a honvedelem.hu cikkében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában