Ország-világ

2020.09.05. 13:22

Komoly felhatalmazást ad a kormánynak a második legnépszerűbb Nemzeti Konzultáció

Hiába akarta a baloldal megakadályozni, közel 1,8 millió ember mondta el a véleményét a járvány elleni védekezésről és a gazdaság újraindításáról.

Ez a fajta legitimáció pedig nagyon sokat érhet a fertőzés második hullámához érve, amikor Magyarországot ismét támadni kezdték, amiért az emberek egészségét és a munkahelyek megvédését előtérbe helyezve, a külföldről behurcolás elkerüléséért ismét lezárta a határokat – jegyzi meg az Origo cikke.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára jelentette be, hogy a kilencedik,

a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló kérdőívet 1 millió 793 ezren töltötték ki, amivel a második legnépszerűbbé vált az eddigi konzultációk közül.

Az államtitkár mindenkinek megköszönte a részvételt és a véleménynyilvánítást, ami azért fontos a kormánynak, mert ennek tudatában alakíthatja a koronavírussal szembeni védekezést.

A közel 1,8 millió válaszoló pedig egyértelmű legitimitást és felhatalmazást ad a későbbi intézkedéseknek.

Ez különösen akkor lehet fontos, amikor a kormány döntéseit támadják. Erre legutóbb amiatt került sor, mert a drámaian növekvő külföldi, elsősorban európai fertőzés miatt a kabinet úgy döntött: az emberek egészségének és munkahelyeinek megóvása érdekében korlátozza a határátlépést a külföldieknek. Ennek szabályai pénteken váltak teljessé.

A legnagyobb veszélyt most a vírus behurcolása jelenti, ugyanis a legtöbb európai ország közel sem tudott olyan jól védekezni a COVID-19-cel szemben, mint Magyarország.

Számos uniós tagállamban már június elején új erőre kapott a terjedés, miközben idehaza volt olyan nap, amikor csak 1 új beteget regisztráltak.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban úgy határozta meg a konzultációk szükségességét, hogy „mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk”. Ez azt jelenti, hogy

a jelenlegi polgári kormány a baloldallal ellentétben az emberekkel együtt, a véleményüket kikérve szeretné kormányozni Magyarországot.

A mostani kérdőív több témában is kikérte az emberek véleményét:

Az első kérdésnél több választási lehetőséget is találtunk. A kormány azt kérdezte:

„A járvány újabb hulláma esetén Ön az alább javasolt intézkedések közül melyiket támogatná?”

A megjelölhető válaszok pedig a következők voltak: kijárási korlátozás bevezetése, távolságtartás elrendelése, maszkviselés elrendelése, országhatárok lezárása, oktatási intézmények bezárása, áttérés digitális oktatásra, rendezvények korlátozása, a 65 éven felüliek külön vásárlási sávjának fenntartása, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása és az ingyenes parkolás.

Ezenfelül további hat igennel vagy nemmel megválaszolható kérdést is feltett a kormány, e szerint :

  • Ön egyetért-e azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata?
  • Ön szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsük az idősotthonok járványügyi védelmét?
  • Ön egyetért azzal, hogy a kormánynak arra kell törekednie, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?
  • A járvány időben való észlelése és a védekezésre való felkészülés érdekében Ön szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?
  • Ön szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez?
  • Ön szerint a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat?
  • Az ezekre a kérdésekre visszaküldött 1 millió 793 ezer válasz pedig egyértelműen azt jelzi, hogy az embereknek határozott véleménye van a világjárványról és annak gazdasági hatásairól, és az ezzel kapcsolatos intézkedésekhez legitimitást szeretnének adni a kormánynak.

    Az eddigi legnépszerűbb kérdőív egyébként a Soros-tervről szóló Nemzeti Konzultáció volt 2017-ben, amelyet postai és elektronikus úton több mint 2 millió 300 ezren küldtek vissza kitöltve. A Fidesz-KDNP frakciója az év szeptemberében döntött a kérdéssor összeállításáról, ugyanis a migránsválság csúcspontján az uniós intézmények fel akarták gyorsítani az állandó bevándorlási mechanizmus elfogadását, a Soros-terv részeként

  • évente egymillió illegális bevándorlót akartak Európába hozni,
  • a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztását erőltették,
  • a megépült és biztonságot nyújtó határzár elbontását követelték,
  • illetve szorgalmazták a bevándorlók fejenkénti 9 millió forintos anyagi támogatását is.
  • Így alakult az eddigi kilenc konzultáció:

    Fotó: Origo

    A baloldal minden eszközzel akadályozta az emberek válaszadását

    A radikális baloldal, köztük Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is mindent bevetett, hogy megakadályozzák az embereket az egyik legalapvetőbb joguk, a szabad véleménnyilvánítás gyakorlásától. Híveiket például arra szólították fel, ne a kormánynak, hanem nekik küldjék meg a kérdőíveket, ehhez az akcióhoz csatlakozott később az összes baloldali párt, így a Gyurcsány-féle DK, a Jobbik és az LMP is.

    Ez a fajta szabotolása a járvány elleni közös védekezésnek ráadásul nagyon komoly jogi aggályokat is felvet, ugyanis a személyes adatok tiltott gyűjtésére is használhatták a kérdőívek beszerzését. A legmélyebbre akkor süllyedt a baloldal, amikor az egyik ismert szolnoki aktivistájuk az emberek postaládájából lopkodta ki a kérdéssort tartalmazó borítékokat. Debrecenben egy ismeretlen motoros adott át kitöltött és lezárt kérdőíveket a helyi momentumosoknak, erről fényképek is készültek, a levelek végül a kukában landoltak. Mezőtúron pedig úgy varázsoltak maguk elé 60-80 kitöltött kérdőívet a baloldali aktivisták, hogy előtte senki sem vitt nekik, így itt is felmerült a gyanú, hogy összelopkodhatták.

    Borítókép: illusztráció

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában