Ország-világ

2020.09.18. 21:44

Novák: továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél

Amennyiben a kormány támogatását adja majd a programhoz, újabb mérföldkövet jelentő lépéseket vezetnek be.

Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél, ezért az otthonteremtési program, amelyet a közeljövőben szeretnének a kormány elé terjeszteni, nem bérlakás program lesz – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterjelölt pénteken a HírTV-n.

Kiemelte: ha a kormány támogatását adja majd a programhoz, újabb mérföldkövet jelentő lépéseket vezetnek be, amelyekkel még kedvezőbbé válnak az otthonteremtés feltételei, még többen juthatnak önálló otthonhoz, így még jobb körülmények között lehet majd családot tervezni, gyermeket nevelni.

Új családvédelmi akcióterv is készül, mert „még vannak lyukak, amelyeket pótolni kell” – tette hozzá.

Novák Katalin a miniszteri kinevezésével kapcsolatban azt mondta: a területek, amelyekért felel majd, ugyanazok lesznek, de nagyobb lesz a mozgástere, részt vehet majd a kormányüléseken, és személyesen be tud kapcsolódni a döntéshozatalba.

Bízik benne, hogy a döntések legalább olyan helyesek lesznek, mint eddig, és erre – véleménye szerint – megvannak a garanciák, mert egy „tíz éve kitaposott úton mennek tovább.”

Azzal kapcsolatban, hogy a kinevezés előtti meghallgatása után az ellenzéki pártok nemmel szavaztak a kinevezésére, úgy fogalmazott: „másképp látjuk a világot,” az ellenzék alanyi jogú, univerzális támogatásokat akar, a kormány viszont nem segélyalapú, hanem munkaalapú társadalomban gondolkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában