Ország-világ

2020.09.30. 08:27

Varga Judit: a Momentumnak a hatalom megszerzéséért semmi sem drága

Olyanokkal szövetkeznek, akiknek a tevékenysége szemben áll a jogállammal – mondta a Momentumról Varga Judit egy tegnap este tartott politikai vitán, ahol Donáth Anna szemére vetette, hogy pártja – miközben a jogállamiságot kéri számon a kormányon – még a Jobbik antiszemitizmusa felett is szemet huny a hatalom megszerzése érdekében.

„Az Európai Bizottság alelnöke, aki a szerződések őre, nem beszélhet úgy egy tagállamról és annak polgárairól, ahogy Věra Jourová tette” – mondta tegnap este Varga Judit igazságügyi miniszter a Tranzit szervezésében megrendezett vitán, ahol Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével ütköztette véleményét.

A miniszter szerint a Der Spiegelnek adott nyilatkozatával Věra Jourová átlépett egy vörös vonalat, és ezért le kell mondania.

„Jó néhány éve a brüsszeli politikusok támadásainak kereszttüzében vagyunk, jól tűrjük a kritikát, de a bizottság nem tehet ilyen kijelentéseket” – válaszolta az igazságügyi tárca vezetője arra a felvetésre, hogy túlreagálták volna Věra Jourová interjúját, és kiemelte, különösen felháborítónak tartja a biztosnak azt a kijelentését, hogy a magyar választók nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt formáljanak. Ezzel Věra Jourová nem a kormányt, hanem a magyar embereket sértette meg Varga Judit szerint.

Az igazságügyi miniszter a vitán hangsúlyozta, hogy a jogállamiságnak még a Velencei Bizottság szerint sincs egyértelműen definiálható fogalma, és az Európai Unió működéséről szóló szerződés sokat emlegetett második cikkelye is csak az európai értékeket – köztük a demokráciát – sorolja föl. „Ez alapján pedig tiszteletben kellene tartani a demokratikusan megválasztott kormányokat, amelyek az emberek akaratát képviselik” – vélekedett Varga Judit.

A miniszter nehezményezte, hogy a 2006-os rendőrterror idején, amikor – mint mondta – valódi politikai nyomás nehezedett a magyar igazságszolgáltatásra, Brüsszel a füle botját se mozdította.

A Momentummal kapcsolatban Varga Judit azt hangsúlyozta, hogy miközben a jogállamiság állítólagos megsértéséért Magyarországot marasztaltatnák el az Európai Unióval, idehaza nem tartják aggályosnak a 2006-os jogsértésekért felelős Gyurcsány Ferenc pártjával összefogni.

„Olyanokkal szövetkeznek, akiknek a tevékenysége szemben áll a jogállammal” – mondta Varga Judit, és emlékeztetett rá, hogy a hatalom megszerzése érdekében Gyurcsány Ferenc mellett még azzal a Jobbikkal is összeáll a Momentum, amelynek politikusai számos alkalommal tettek nyíltan antiszemita kijelentéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában