Ország-világ

2020.10.02. 06:15

Ezúttal a kenyér áráról hazudik Gyurcsány pártja

Határozottan tagadják a pékek a Demokratikus Koalíció állításait a pékáruk megterhelő drágulásáról.

Határozottan tagadják a pékek a Demokratikus Koalíció állítását, vagyis azt, hogy a péktermékek árának olyan nagy mértékű emelésére készülnének, amely miatt a családok egy részének luxussá válna a kenyér megvásárlása. A pékszövetség a Magyar Nemzet megkeresésére azt közölte: a durva áremelés senkinek sem érdeke, ráadásul a képviselet a lapot arról tájékoztatta, hivatalos javaslatot még nem tettek a szükséges árváltozásra.

Ezúttal a kenyér árának brutális emelkedésével riogat Gyurcsány Ferenc pártja. A Demokratikus Koalíció közleményében azt állította, jelentősen megdrágultak a gabonafélék Magyarországon, így a húsfélék, valamint a zöldségek és a gyümölcsök után a kenyér is megfizethetetlen luxussá válik a magyar családoknak.

Visszautasítják Gyurcsányék állításait a pékek

határozottan tagadta, hogy a péktermékek, így a kenyér árának olyan nagymértékű emelésére tennének javaslatot, amely elviselhetetlen terhet jelentene a családoknak.

Septe József, a pékeket tömörítő érdekképviselet elnöke a lap megkeresésére felhívta a figyelmet, hogy a szövetség minden évben óvatosan nyilatkozik a péktermékek szükséges árváltozásáról,

ráadásul ebben az évben még nem tettek hivatalos, konkrét számokkal alátámasztott javaslatot sem.

Az elnök kiemelte: jelenleg is folyamatban van az a munka, amely során a hazai és világpiaci folyamatokat, a makrogazdasági mutatókat és az ágazati sajátosságokat is alapul véve konkrét árváltozásra tenne javaslatot a pékszövetség.

Septe József előzetesen úgy látja, elkerülhetetlen az áremelés, ám szinte kizárt, hogy annak mértéke a lakosságnak elviselhetetlen terhet jelentsen. A szövetség elnöke egyelőre nem mondott részleteket, ám arra emlékeztetett, a koronavírus hatásait, a gabonapiaci árváltozásokat, vagy az ágazati béremeléseket érvényesíteniük kell az árakban. Hozzátette:

a pékszövetség kizárólag akkora áremelésre szokott javaslatot tenni, amely nélkülözhetetlen az ágazat stabil, versenyképes működéséhez és a munkaerő megtartásához. Az senkinek sem célja, hogy a lakosságnak a drágulás elviselhetetlen terhet okozzon.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártja az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésére hivatkozva beszél brutális drágulásról, amiért szerintük a kormány elhibázott válságkezelése okolható.

Világpiaci folyamatokat fognak a kormányra

A gabonapiaci jelentésből ugyanakkor egyértelműen megállapítható, hogy a hazai árak a gabonafélék világpiaci árával együtt emelkedtek.

Az alapanyagárakat a tőzsdei kereskedés mozgatja, tehát a kereslet és a kínálat változása befolyásolja.

A péktermékek árára a gabona egyéb költségek nélkül számított termelői ára ráadásul közvetlen hatással nincs.

A sütőipar költségeit a liszt átvételi ára befolyásolhatja közvetlenül, de az árak tartalmazzák a munkaerő- és szállítási költségeket, a működéshez szükséges egyéb kiadásokat, figyelembe véve a keresletet és a makrogazdasági folyamatokat.

A nemzetközi adatokból ráadásul az is kiderül, a nagy gabonatermesztő térségek közül sok helyen maradt el a termés az átlagostól.

A szűkülő kínálat mellett pedig az árakra a koronavírus-járvány jelentette bizonytalanság is hatást gyakorol.

A félelemkeltésre építenek

Nem először próbál félelmet kelteni a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki párt azzal, hogy az alapvető élelmiszerek olyan jelentős mértékű áremelkedéséről beszél, ami már komoly megpróbáltatást okoz a családoknak.

Korábban a szélsőségesen rossz almatermés okozta áremelkedéssel próbált manipulálni a baloldal azt híresztelve, hogy a magyar családoknak megfizethetetlenül drága lett az összes alapvető élelmiszer, és ezért a kormány tehető felelőssé.

A valóságban a mezőgazdasági alapanyagok árára a globális piaci folyamatok hatnak. Ilyen folyamat egyebek mellett a sertéspestis, a rossz termés vagy a kereslet és a kínálat változása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában