Ország-világ

2020.10.09. 22:10

Magyar üzletemberek visszavásárolnák a Budapest Airportot

A koronavírus-válság miatt nagyobb az esély az üzletre, annak ellenére, hogy eddig a külföldi tulajdonosok azt mondták, meg akarják tartani a befektetést.

Magyar üzletemberek megvásárolhatják a Budapest Airportot, amit még a Gyurcsány-kormány adott el külföldi befektetőknek. A konzorciumban benne van a MOL és az Indotek csoport tulajdonosa, Jellinek Dániel is – derül ki sajtóhírekből – írja az Origó.

A Bloomberg az előzetes tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy magyarokból álló konzorcium ajánlatot tett a budapesti reptérre. A Budapest Airport három jelenlegi tulajdonosa a szingapúri állami befektetési alap, a GIC, egy kanadai nyugdíjalap és az AviAlliance, egy reptereket működtető, szintén kanadai cég.

A koronavírus-válság miatt a repterek nehéz helyzetben vannak, ezért is lehet nagyobb az esély az üzletre, annak ellenére, hogy eddig a külföldi tulajdonosok azt mondták, meg akarják tartani a befektetést.

A járvány kitörése előtt 3 milliárd euróra becsülték a Budapest Airport értékét.

A konzorcium tagja a Mol mellett Jellinek Dániel, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Indotek Csoport alapítója, és Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere.

A Budapest Airportot 2005-ben privatizálta a Gyurcsány-kormány, a visszavétele beleillene az Orbán-kormány és a megerősödött magyar tőke törekvésébe a nemzeti vagyon magyar kézbe kerülésére.

A kormány idén már 90 százalékos részesedést vásárolt a sármelléki reptérben.

A Bloombergnek nem kommentálták az értesülést, az Indexnek Jellinek Dániel megerősítette, hogy tagjai a konzorciumnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában