Ország-világ

2020.10.08. 23:21

Megjelentek a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció eredményei

A magyarok a legnagyobb arányban a maszkviselést támogatják, ezt 83 százalék jelölte meg.

Lezárult a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció – írja a Magyar Nemzet.

A közjegyző által hitelesített eredmények azt mutatják, hogy a magyarok a legnagyobb arányban a maszkviselést támogatják, ezt 83 százalék jelölte meg.

Ezt követi a rendezvények korlátozása (79 százalék) és az országhatárok lezárása (szintén 79 százalék). A távolságtartás elrendelését 78 százalék, a védekezéshez szükséges eszközök kiviteli korlátozását 64 százalék, az időseknek fenntartott védett idősávot pedig 62 százalék támogatja.

Az ingyenes parkolást és az oktatási intézmények bezárását egyaránt 61 százalék támogatja. Végül a kijárási korlátozásnak 59 százalék a támogatottsága – olvasható a Kormány.hu oldalán.

A beszámoló szerint 1 575 492 válaszadó értett egyet azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata. 1 616 630 válaszadó szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsük az idősotthonok járványügyi védelmét.

1 649 398-an értettek egyet azzal, hogy törekedni kell arra, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat.

1 576 166-an egyetértettek azzal, hogy a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és a tanárok számára legyen ingyenes az internet.

1 598 311 válaszadó szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra.

1 613 174 válaszadó szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és a multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez.

1 634 317-en gondolták úgy, hogy ösztönözni kell a hazai termékek, hazai szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a hazai turizmust.

1 621 477-en válaszoltak igennel arra a kérdésre, hogy a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell-e tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat.

1 621 833 válaszadó utasította el Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat.

1 638 014 válaszadó felelt igennel arra a kérdésre, hogy Magyarország védje-e meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól.

1 648 705 válaszadó szerint a kormánynak továbbra is fel kell lépnie a bevándorlás ellen, és fenn kell tartania a magyar határ szigorú védelmét.

1 633 148 válaszadó felelt igennel arra a kérdésre, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson-e ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett.

Az online felületen átlagosan kérdésenként 433 640 kitöltés érkezett, azonban tekintettel arra, hogy az első kérdésre több válasz megadása is lehetséges volt, ez összesen 318 947 kitöltőt jelent.

A kérdőíveket összesítve 1 682 295-en töltötték ki, azonban tekintettel arra, hogy az első kérdésre több válasz megadása is lehetséges volt, összesen 1 796 988 válasz érkezett.

A kormány köszönetet mond mindenkinek, aki elmondta a véleményét, ami tovább erősítette a járvány elleni összefogást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában