Ország-világ

2020.11.10. 07:25

Karácsony miatt százmilliós büntetést fizetett a BKV

Miután a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette a fővárosi tömegközlekedési céget, mert egy főpolgármesteri határozat miatt eredménytelennek mondta ki az amúgy érvényes reklámtendert, Karácsony Gergely bíróság elé vitte az ügyet. A városháza a százmilliós bírságot sem engedte volna kifizetni, ezt végül a Kúria döntése kényszerítette ki.

A Fővárosi Törvényszék és a Kúria is elutasította a BKV és a BKK kérelmét, hogy függesszék fel a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, amelyben 115 millió forintra bírságolta meg a két fővárosi céget – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Közbeszerzési Hatóság.

A büntetést januárban szabták ki azért, mert a felügyelet szabálytalanságokat észlelt a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért kiírt eljárás, a reklámtender 2019. novemberi lezárásakor.

A főváros által kezdeményezett jogvédelem arra is kiterjedt volna, hogy a bírságot ne kelljen befizetnie a BKV-nak és a BKK-nak. Csakhogy a bíróság állásfoglalásával ez a törekvés is meghiúsult: a közbeszerzésben közös ajánlatkérőként szereplő vállalatok végül május 20-án átutalták a bírságot, de ezzel párhuzamosan Karácsony Gergely felszólítására pert is indítottak, hogy – miként a főpolgármester kérte – „képviseljék az igazukat”. Az első tárgyalást november végére tűzték ki.

A reklámtender körüli visszásságok részleteiről a lap számolt be elsőként. A tavaly októberben mandátumot kapott Karácsony Gergely egyik első lépése volt Budapest vezetőjeként, hogy

megtiltotta a fővárosi cégeknek az egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására vonatkozó megállapodások aláírását.

Ez nem titkoltan a közvetlenül az eredményhirdetés előtt álló reklámtender elkaszálását szolgálta, mivel a BKV négy plusz opcionálisan további négy évre szervezte volna ki a reklámhelyek értékesítését.

A fejlemények nyomán a cég képtelenné vált a koncessziós eljárás teljesítésére, ezért a beérkező érvényes ajánlat ellenére eredménytelennek nyilvánította a közbeszerzést. Ezzel a Világgazdaság számítása szerint az új városvezetés összesen több mint négymilliárd forint bevételkiesést okozott a tömegközlekedésieknek, ugyanis a JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) havi 142 millió forintot, vagyis évente több mint 1,7 milliárd forintot ajánlott a járműágazathoz és a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért.

A kínált koncessziós díj a háromszorosa a 2018-ban e tevékenységből befolyó összegnek, de a JCD még a legjobb évnek mondható 2016-hoz képest is 2,7-szeres pénzt fizetett volna a társaságnak, ha nem érvénytelenítik a közbeszerzést.

A reklámtender megfúrása nemcsak ezért érthetetlen, hanem azért is, mert a főpolgármesteri stopot csak 2019. november 5-én fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, bőven a 2019. augusztus 9-i ajánlattételi határidő lejárta után. Vagyis a jogszabályalkotás visszaható hatályának tilalma is könnyen sérülhetett.

A főváros annak idején azt ígérte, hogy a befejezetlen eljárás után új közbeszerzést ír ki. Azóta eltelt egy év, de előrelépés nem történt. Annak tisztázására, hogy miért nem, már a Közbeszerzési Hatóság is lépéseket tett. Addig viszont marad a mostani felállás, és a reklámfeladatokat továbbra is az eddigi külsős partnerek végzik változatlan feltételekkel, harmadannyi bérleti díjért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában