Ország-világ

2020.11.18. 12:40

Kormánypártok: a baloldal ahelyett, hogy kiközösítené a kamuvideós Korózst, falaz neki

A baloldalon a járvány kezdete óta minden nap a hazudozásról és a hangulatkeltésről szól – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője szerdán az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában rámutatott: a járvány kitörésekor még olyan országokban is összefogtak a pártok, ahol hosszú évek óta politikai patthelyzettel küzdöttek, igaz ez Belgiumra, Spanyolországra, Romániára is.

Ehhez képest amit itthon látnak, az példa nélküli, a baloldal folyamatosan támadja a járvány elleni védekezést és ebben „faltörő kosként tolják előre a kamuvideós Korózs Lajost” – mondta a frakciószóvivő a kormánypártok véleményét tolmácsolva.

Közölte: a szocialista politikus először egy „gyalázatos kamuvideóval” bukott le, amelyben egy álmentőssel akarta lejáratni a védekezésben résztvevőket.

Itt nem állt meg, halálozási statisztikák meghamisításával próbált hangulatot kelteni. Kedden az általa vezetett népjóléti bizottság is olyan etikai követelményeket fektetett le, amelyek alapján „a kamuvideós Korózs Lajos” egyértelműen méltatlan a testület vezetésére – mondta.

A kereszténydemokrata politikus beszédesnek tartja, sem Korózs Lajos, sem Szabó Tímea nem vállalta, hogy csak hiteles adatok alapján tájékoztat és nem kelt pánikot.

„A baloldal ahelyett, hogy kiközösítené a kamuvideós Korózst, falaz neki” – mondta.

Megjegyezte: nem hívták vissza a népjóléti bizottság éléről, és ahelyett, hogy a védekezést segítenék, tovább folytatják az álhírek gyártását.

Nacsa Lőrinc összegzése szerint a baloldalon a járvány kezdete óta minden nap a hazudozásról és a hangulatkeltésről szól.

Egyikük a kórházakról hazudik, a másik a vakcináról, a harmadik a mentőket, a negyedik a rendőröket támadja, az ötödik kamuzik a tesztekről. „Ez a valódi arcuk” – fogalmazott a kormánypárti képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában