Ország-világ

2020.11.04. 09:06

Megjelent az újabb szigorításokról szóló rendelet

Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az Orbán Viktor által tegnap bejelentett újabb szigorító intézkedésekről szóló rendelet.

A részletekből kiderül többek között, hogy milyen céllal lehet csak közterületen tartózkodni éjjel, illetve hogyan lehet megszervezni a kulturális és sportrendezvényeket – írja az Origo.

Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről, illetve a további védelmi intézkedésekről szóló rendelet – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő bejegyzésében összefoglalta az Orbán Viktor által kedd este bejelentett és szerdán életbe lépő változásokat.

Eszerint:

  • éjfél és 5 óra között kijárási korlátozás lépett életbe,
  • nem tartható zenés-táncos mulatság,
  • változtak a mozik, színházak, sportrendezvények látogatására vonatkozó szabályok,
  • ingyenes lett a parkolás, és a tömegközlekedésben járatsűrítést írtak elő,
  • emellett visszaállítják a rendkívüli jogrendet is.
  • „Fontos, hogy minden szabályt mindannyian szigorúan tartsuk be!” – írta Szentkirályi Alexandra.

    Csütörtökig kell elkészíteni a járatsűrítési tervet

    A részletes rendeletből kiderül többek között, hogy éjfél és reggel öt óra között például csak a munkavégzés, a munkahelyre való eljutás, illetve az onnan való hazajutás, valamint „életvédelmi céllal” lehet közterületen tartózkodni.

    A rendelet szerint tilos lesz olyan rendezvényeken részt venni, ahol „zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtanak” és ahol a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.

    Kulturális rendezvényt, mozielőadásokat, valamint sportrendezvényeket csak úgy lehet megtartani, hogy

    a nézők csak a minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el,

    és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket is szabadon kell hagyni.

    A rendelet szerint Budapesten, valamint a megyei jogú városokban a helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon a reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra. Az erről szóló tervet november 5. napjáig kell elkészíteni és átadni az illetékes kormányhivatalnak.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában