Járvány

2020.11.04. 09:28

Szeptember óta sűrített menetrenddel közlekednek a BKK járatai

Szeptember óta maximális kapacitással közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai annak érdekében, hogy a budapestiek a járványügyi ajánlások betartását szem előtt tartva utazhassanak – közölte a BKK

A fővárosi önkormányzat és a BKK mindent megtesz a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésében – írták.

A kormány kedden bejelentett újabb korlátozó intézkedéseivel kapcsolatban a BKK közölte: másokhoz hasonlón csak a sajtóból értesültek a kormány azon szándékáról, hogy sűríteni kellene a közösségi közlekedési járatok csúcsidei közlekedését.

A fővárosi önkormányzat és a BKK tavasz óta intézkedések sokaságával, jelentős anyagi áldozatvállalással támogatta a járvány elleni védekezést, és ezután is mindent megtesz azért, hogy a lehető legmagasabb szintű biztonságot nyújtsa az utasoknak – hangsúlyozták a közleményben.

Hozzátették: a BKK szakemberei folyamatosan figyelik a főváros közlekedését, és ahol indokolt és lehetséges a járatok további sűrítése, ott megteszik a szükséges intézkedéseket.

Mindemellett a BKK november 7-étől a 3-as metróvonal középső szakaszának felújításával járó pótlásra is további 100 autóbuszt és 10 villamost biztosít – tudatták.

A fővárosi önkormányzat és a BKK eltökélt célja, hogy tovább bővüljön a fővárosi járműállomány, és a mostanihoz hasonló helyzetekben több modern, nagy kapacitású jármű legyen bevethető. Ebben nagy segítséget jelentene, ha a kormány támogatná Budapestet abban, hogy új trolikat, buszokat, villamosokat vásárolhasson – írta a BKK.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában