Járvány

2020.12.03. 11:05

A védekezésben résztvevőket és a rászorulókat is támogatják az önkormányzatok

Folytatják a vidéki nagyvárosok önkormányzatai a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését.

Folytatják a vidéki nagyvárosok önkormányzatai a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevők, valamint a lakosság támogatását, illetve a járvány gazdasági hatásainak enyhítését. Több helyen adományokat is gyűjtenek, hogy a rászorulókat segíthessék.

A Debreceni Karitatív Testület vezetői fertőtlenítőszereket, 300 maszkot, gumikesztyűket, a közelgő karácsony jegyében pedig több száz könyvet, szaloncukrot, édességeket, süteményeket adtak át a helyi hajléktalanok ellátását végző Refomix Nonprofit Közhasznú Kft.-nek. Széles Diána, a testület társelnöke, szociális ügyekért is felelős alpolgármester az átadáson felidézte: tavasszal a város önkormányzata egy izolációs konténert vásárolt a Refomix számára annak érdekében, hogy a járványhelyzetben az éjjeli menedékhelyre bekerülésre várókat előzetes egészségügyi megfigyelés céljából el tudják különíteni.

Salgótarján önkormányzata információs weboldalt hozott létre: a covidsalgotarjan.hu portálon a járvánnyal kapcsolatos minden fontos és aktuális tudnivaló megtalálható. A weboldalon Fekete Zsolt polgármester hívja fel a város lakosságának és munkáltatóinak figyelmét a betegséggel kapcsolatos legfontosabb teendőkre, a járványügyi rendelkezések betartására. Elolvashatók a kormány által hozott, az egész országra kiterjedő, illetve a helyi intézkedések is, amelyek között szerepel, hogy a hatósági házi karanténban lévőknek az Egészségügyi Szociális Központ munkatársai segítenek a bevásárlásban. Az Adomány 2020 nevű bankszámlára, aki megteheti, utalhat pénzt, amiből az önkormányzat maszkokat szerez be, valamint a rászorulók tartósélelmiszer-ellátását is innen fedezik.

Szolnokon a város és a kistérség fenntartásában működő szociális intézményekben, illetve azok telephelyein dolgozók közül a helyi lakosok térítésmentesen használhatják a közösségi közlekedést. Ide tartoznak a bölcsődei dolgozók, a Humán Szolgáltató Központ és az Egyesített Szociális Intézmény dolgozói – közölte Szalay Ferenc polgármester. Szeretnék kiterjeszteni ezt a lehetőséget a Családok Átmeneti Otthona, a Kamasztanya, az Oltalom Idősek Otthona, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett intézmény dolgozóira is – jelezte a polgármester.

Emlékeztetett: az építményadóból idén 30 százalék kedvezményt terveznek adni a turizmus visszaesése miatt problémákkal küzdő cégeknek. Ennek igénybevételéhez 6 millió forintos pályázatot indít a város. Ezek a cégek 2021-ben 50 százalékkal csökkenthetik építményadójukat, ehhez pedig 10 millió forintos pályázatot indítanak. Hozzátette: dolgoznak azon, hogy a gyermekjátszóházaknak és a konditermeknek is megadhassák ezt a kedvezményt.

Kecskeméten rendkívüli települési támogatásban részesülhetnek azok, akik a járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe. A határozott időre szóló támogatást kérelem útján azok igényelhetik, akik 2020. október 1. és 2021. február 28. között veszítették vagy veszítik el munkahelyüket, munkaidejüket a munkáltató fele időtartamra csökkentette, illetve családjukban a koronavírussal összefüggő kórházi kezelés, táppénz vagy haláleset következik be. Három hónapon keresztül havi 20 ezer forintra jogosult az, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 107 065 forintot. Emellett több mint 30 millió forint értékben szerez be tüdőgyulladás elleni védőoltást az önkormányzat az idősek védelme érdekében.

Békés megyében Békéscsaba és Orosháza mellett már Gyulán és Békésen is adnak bérletidíj-kedvezményt az önkormányzatok. Gyulán az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek novemberi, decemberi és 2021. januári bérleti díját 25 százalékkal csökkentik, amennyiben a vállalkozás az üzletszerű kereskedelmi vagy szolgáltatási tevékenységét folytatja; és felére mérsékelik, ha szünetelteti azt. A közterület-használati díjak esetében is ugyanígy járnak el. A békési fürdővárosban emellett segítik azokat a családokat, ahol a gyerekeknek digitális oktatást rendelt el az iskola, és az életvitelszerűen lakott ingatlanban helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás nem érhető el – közölte közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.

Szekszárdon kétszeresére nő az iparűzésiadó-mentesség egymillió forintos határa – közölte a város polgármestere az MTI-vel. Ács Rezső elmondta, a döntést a közgyűlés hatáskörében eljárva hozta meg. Az adómentes összeghatár felemelésével mintegy ezer szekszárdi kisvállalkozás mentesül visszamenőleg 2020-ban az iparűzési adó megfizetése alól.

A pécsi önkormányzat a Magyar Vöröskereszttel közösen segít a karanténba kerülő, szociálisan nehéz helyzetben élők embereknek, amennyiben a család ellátásáról a rokonok, szomszédok, barátok nem tudnak gondoskodni. Az igénylők tartós élelmiszerekből álló csomagot kapnak, amiből biztosítani tudják ellátásukat a kötelező járványügyi megfigyelésük végéig. Adománygyűjtést is indítottak e célból, a segíteni szándékozók felajánlásait a Magyar Vöröskereszt baranyai szervezetének bankszámláján fogadják.

A városi tulajdonú üzlethelyiségek kiadásával is foglalkozó Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. decembertől 20 és 75 százalékos mértékű bérletidíj-kedvezményt ad egyes bérlőinek. A mentőcsomaggal azokat a cégeket segítik, amelyek a járvány miatt meghozott intézkedések következtében elesnek bevételeik nagy részétől. A PVH 98 partnerének havonta csaknem 9 millió forint értékben engedi el az üzlethelyiségek bérleti díját, tevékenységüktől függően különböző mértékben – közölte az önkormányzat. A PVH a járvány tavaszi hullámában egy több mint 300 millió forintos mentőcsomagot állított össze, novemberben pedig 10-20 százalékos kedvezményt biztosított azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek 23 óra után is nyitva lettek volna, ha vendégforgalmuk időtartamát nem korlátozták volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában