visszaeső

2020.12.10. 18:33

Ismét vádat emeltek a volt DK-s politikus ellen

Bérgyilkosságba keveredett, de csalásért felel Kőrös Gusztáv.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség csütörtökön Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció volt politikusa és társai ellen – írja a Magyar Nemzet.

A már más bűncselekmények miatt elítélt bűnöző ezúttal bérgyilkossági ügybe keveredett, egy ügyvédnő akart megöletni egy férfit, ám a volt DK-snak csalás miatt kell felelnie.

Kőrös még MSZP-sként a 2014-es bajai videóhamisítás miatt lett közismert. A solti cigány önkormányzat vezetőjeként politizált. A videóhamisítás lényege, hogy álszereplőkkel próbált meg lejáratni kormánypárti politikusokat Baján, miután kamerára vettek egy megrendezett jelenetet egy szavazatvásárlásról.

Kőrös az MSZP-ből a DK-ba igazolt, majd a 2018-as országgyűlési választáson a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.

A legfrissebb vád szerint bandájával átverte a bérgyilkost kereső budapesti ügyvédnőt.

A történet 2017-ig nyúlik vissza, amikor egy akkor ügyvédként dolgozó 47 éves nő megismerkedett egy korábbi ügyfelén keresztül a Kőrös Gusztáv társaságához tartozó Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be. Az ügyvédnő megállapodott Sz. Zsolttal egy bérgyilkosságról, azonban Sz. Zsolt a beszélgetést a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére, ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinak ezért kellett volna meghalnia. Sz. Zsolt 2017. június 30-án felvette a kapcsolatot a férfival, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő hetvenezer eurót ajánlott fel a munka elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos+ azt mondta a férfinak, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe. A pénzt 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezte a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 51 éves Kőrös Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Az egész akciót Kőrös irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől. A pénzt Kőrös Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről.

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben emberölés előkészületének bűntette, az öt férfi ellen nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.

Az ügyészség a nővel és négy büntetett előéletű társával szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz, egy férfival szemben, aki büntetlen előéletű, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, emellett a csalással vádolt személyeknél pénzbüntetésre ítélést is.

A Büntető Törvénykönyv azt, aki emberölés elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik, egy évtől öt évig, aki csalás révén nagyobb (ötszázezer forintot meghaladó, félmillió forintot azonban nem túllépő) kárt okoz, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Kőrös és öt társa ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt tavaly a Központi Nyomozó Főügyészség is vádat emelt.

Ennek a vádnak a lényege szerint szerint 2017 áprilisában a volt DK-s rávette nem jogi végzettségű ismerősét, hogy adja ki magát ügyvédnek, és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében.

Államtitkárnak adta ki magát

A baloldali politikusbűnözőt idén februárban a Kaposvári Törvényszéken első fokon nyolc év szabadságvesztésre ítélték. A vád szerint a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól összesen 168,5 millió forintot csalt ki. A volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre. Az „üzleti” megbeszélésekre Kőröst a társai úgy kísérték el, hogy magukat a Terrorelhárítási Központ kommandósainak adták ki. A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét uniós pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában