Értékelés

2020.12.26. 13:32

Kásler Miklós elismerését fejezte ki a Magyarságkutató Intézetnek

Az évzáró beszélgetésen az emberi erőforrások minisztere az intézet főigazgatójával, Horváth-Lugossy Gáborral tekintette át az éves munka eredményeit. A találkozóról videót is közreadtak.

Az emberi erőforrások minisztere még karácsony előtt fogadta a főigazgatót. A találkozón összegezték az intézet idei tevékenységét írja a Magyar Nemzet.

Az intézetvezető elmondta, hogy 2020-ban nyolc tudományos konferenciát tartottak, amelyek közül kiemelést érdemel a Trianonról szóló négyrészes konferenciasorozat, amely az elmúlt 100 évet ölelte fel.

Az intézet konferenciái egyebek mellett a történelem és a magyar nyelv változásaira fókuszáltak. A miniszter azért is örült ennek a több negyven tudományos előadásnak, mert ennek köszönhetően erőteljes hangsúly kapott, hogy a magyar nép az ország megcsonkítása ellenére is életben maradt, rendkívüli szellemi és fizikai választ adva erre a nemzetmegsemmisítő próbálkozásra. Mint megállapították: annak is nagy a jelentősége, hogy az előadások szövegét angolra és németre is lefordították.

A főigazgató megerősítette, hogy

valóban nagy az érdeklődés a magyar történelem iránt. Sorra hívják külföldi előadásokra az intézet kutatóit, és örömmel hallgatják a magyarság múltjáról az előadásokat.

Horváth-Lugossy Gábor elvitte a minisztériumba az intézet elmúlt két évben kiadott tudományos könyveit.

A miniszter elismerését fejezte ki, hogy az intézet a legkiválóbb kutatókat gyűjtötte össze, akik örömmel csatlakoztak az ernyőszervezetként működő kutatóintézethez.

A főigazgató különleges érdemként emlegette az interdiszciplináris működést, és jó példának hozta fel erre az abasári feltárást, ahol archeogenetikusok, régészek, klasszika-filológusok, eszmetörténészek dolgoznak együtt.

Kásler Miklós emlékeztetett, hogy

a krónikák és hagyományok miatt kezdeményezte és támogatta a kutatást, a szerinte most már az archeogenetikai kutatásokon a sor.

A miniszter elmondta, hogy minden magyar királyt azonosítani lehet, ennek következő bázisa a székesfehéri osszárium archeogenetikai tudományos vizsgálata lesz. Mint jelezték: Erdő Péter bíboros, Székesfehérváron pedig Spányi Antal püspök támogatását is élvezi a kutatás. A polgármester is benyújtotta az önkormányzat közgyűlésének a támogatásról szóló előterjesztést, így hamarosan megkezdődhetnek a vizsgálatok.

A megbeszélésen szó esett az Árpád-ház programról, amelynek titkársági feladatait a Magyarságkutató Intézet látja el 2020-tól. A főigazgató örömét fejezte ki, hogy az intézetet hamar befogadta a magyar és a nemzetközi tudományos élet.

A miniszter felidézte a csíksomlyói pápalátogatást, amelyen az intézet kutatói több mint száz előadást tartottak. Méltatta azt az együttműködési szerződést is, amit az intézet a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal kötött.

A vírus miatt sajnos három konferencia és egy Kárpát-medencei kiállítássorozat elmaradt – idézték fel. Viszont épp a vírushelyzet miatt jött létre az Érettségi plusz felkészítő sorozat, amely 40 előadással érkezett az érettségire készülő diákok segítségére – tették hozzá.

Szintén nagy eredmény, hogy az intézet könyvei valamennyi közkönyvtárba és középiskolai könyvtárba bekerülnek 2021 februárjától – hívták fel a figyelmet.

A teljes beszélgetés megtekinthető " target="_blank" rel="noopener noreferrer">itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában