fellebbezni fog

2020.12.29. 12:00

Tizenöt év börtönre ítéltek kémkedésért egy volt orosz vállalatvezetőt

Tizenöt évi börtönre ítélték Oroszországban az Inter RAO energiaholding igazgatótanácsának egykori tagját kedden azzal a váddal, hogy Moldovának kémkedett – közölte a védelem. A tárgyalást zárt ajtók mögött tartották – írta a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Karina Curkant, aki tagadja bűnösségét, 2018 júniusában vették őrizetbe. Aktájának egyes részletei nem nyilvánosak, a vádak kényes jellege miatt titkosították.

Curkan az RBC médiaholdingnak adott interjúban elmondta, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal vádolta meg, hogy 2004-ben beszervezte őt a moldovai titkosszolgálat, amelynek 2015-ig titkos információkat adott át.

A vádlott közölte, hogy nem ismert soha külföldi titkosszolgálati ügynököket, és nem látta azt az iratot, amelynek átadásával vádolják.

Szerinte a vádemeléssel a posztjáról akarták elmozdítani.

Az információk az Ukrajnába irányuló orosz áramszállításokra vonatkoztak

- írta a TASZSZ orosz hírügynökség.

Ivan Pavlov, a vádlott egyik ügyvédje közölte, hogy a bíróság által a védencénél lefoglalt 656 millió rubelt (több mint 2,6 milliárd forint) a vádlott a RAO egyik legnagyobb részlegének vezetőjeként törvényes üzleti tevékenységgel kereste.

Pavlov azt is mondta, hogy az egykori topmenedzser nem számít arra, hogy kicserélnék egy külföldön fogva tartott orosz kémre, „nincsenek külföldi »tartótisztjei«, ezért nem ismeri el, hogy bűnös lenne”. A megkegyelmezés kérdése sem aktuális egyelőre, miután az ítélet nem jogerős.

Curkan fellebbezni fog az ítélet ellen

- közölték ügyvédjei.

Az ügyészség 18 év elzárás kiszabását kérte az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában