Járvány

2021.01.29. 23:24

Moszkvai polgármester: a főváros lakóinak több mint fele áteshetett a fertőzésen

A hozzávetőleg 12 milliós orosz főváros lakóinak több mint fele áteshetett már a koronavírus-fertőzésen – vélekedett pénteken Szergej Szobjanyin polgármester.

„A moszkvaiak több mint fele átvészelte már a kórt” – adott hangot meggyőződésének Szobjanyin a Rosszija 1 televízió hírműsorában. „Semmi értelme, hogy siessenek az oltással” – tette hozzá.

A polgármester szerdán enyhített a korlátozásokon, tekintettel a járványhelyzet fokozatos javulására. Egyebek között megszüntette a vendéglátóhelyek éjszakai működésének korlátozását, és visszavonta azt a rendeletét, amelynek értelmében az orosz főváros vállalatainak távmunkában kellett alkalmazniuk alkalmazottjaik 30 százalékát a koronavírus elleni védekezés jegyében.

A fertőzöttek számát tekintve Oroszországban a fővárosban a legrosszabb a helyzet. A szövetségi műveleti stáb hivatalos adatai szerint eddig 925 358 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, akik közül 803 642-en már meggyógyultak, és 13 300-an belehaltak a kórba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában