Ország-világ

2021.01.13. 18:42

Több országban is javában gyűlnek az aláírások a székely petícióhoz

Négy-öt állam közül kerülhet ki az, amelyik sikerre viheti a február 7-én záródó kezdeményezést.

Újra lendületet vett a székely petíció aláírásgyűjtése azok után, hogy az ünnepek alatt, karácsonytól újévig, érthetően kevesebben álltak az ügy mellé. Ebben az évben már több mint háromezren írták alá a kezdeményezést, a szignók ezekben a napokban leginkább Spanyolországból érkeznek, az ibériai államból alig egy hét alatt körülbelül kétezren támogatták a székelyek ügyét – írja a Magyar Nemzet.

Spanyolországból eddig már több mint 28 ezer aláírás érkezett, de mivel nagy lélekszámú államról van szó, még csaknem 12 500 szignó kell ahhoz, hogy elérjék a jogszabályban előírt limitet.

Ha ez a február 7-i határidőig sikerül, akkor a székely petíció érvényes és eredményes lesz, mert eddig már összegyűlt több mint egymillió aláírás, és hat országban – Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Svédországban és Szlovákiában – is meglett korábban a kellő számú szignó. Ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, még egy európai uniós országot kell kipipálni.

Spanyolország mellett erre leginkább Szlovéniában, Lettországban, Írországban, esetleg Belgiumban van esély, ezekből az országokból is számottevő szignó érkezik az utóbbi hetekben. A tét nagy, mert ha 2019 májusában indult kezdeményezés sikeres lesz, akkor a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra.

A siker elérése érdekében az Írdalá.hu és a Gerilla.hu csapata tovább dolgozik, hogy a 2021. február 7-i határidőig elérjék a kitűzött célt, elsősorban azokban a célországban kampányolnak, ahol a legnagyobb esély van elérni a kellő számú aláírást.

Az Írdalá.hu és a Signiteurope.com Facebook-oldalaira folyamatosan töltik fel ezzel kapcsolatban a kampánytartalmakat. Folytatják továbbá a Légy a nagykövetünk! (Ambassador Project) kezdeményezést, amelyben arra kérik az érdeklődőket, hogy csatlakozzanak az Írdalá.hu csapatához, és legyenek tagjai az egyedülálló európai uniós kezdeményezésnek.

Az érdeklődők a szervezők által megadott internetes oldalon megtalálhatják az összes fontos információt, grafikai anyagot, amit minél több ismerőshöz el kell juttatni Magyarországon, a Kárpát-medencében és az Európai Unióban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában