Ország-világ

2021.01.18. 06:52

Törvénysértő a gödi alpolgármesterek leváltása

A pandémia adta egyszemélyi döntés lehetősége nem hatalmazza fel a polgármestert arra Gödön, hogy leválthassa az alpolgármestereket, ahhoz a választott testület többségi szavazata szükséges. Balogh Csaba azonban nem fogadja el az illetékes kormányhivatal törvényességi felszólítását, nem állítja vissza a törvényes helyzetet. A városban továbbra is patthelyzet van.

A Magyar Nemzet aról ír, hogy törvénysértően járt el Balogh Csaba, Göd város momentumos polgármestere, amikor leváltotta két alpolgármesterét, egykori szövetségeseit, Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót, állapította meg 2020. december 11-én kelt törvényességi felszólításában a Pest Megyei Kormányhivatal. A hivatal a felszólítás kézhezvételétől harminc napot adott a botrányos évet maga mögött tudó, az önkormányzatban kisebbségbe szorult városvezetőnek, hogy helyreállítsa a törvényes állapotot. Egyelőre azonban semmi sem történt.

A törvénysértő leváltás

A közelmúlt történelme ismétli önmagát Göd városában, írtuk november 17-én, amikor a járvány második hulláma kezdetén a momentumos polgármester ismét felmentette a város választott alpolgármestereit. Balogh Csaba ugyanis július elején már megtette ugyanezt, most pedig a Gödi Összefogás frakciójából Hlavács Juditot és Andrejka Zombort bízta meg az alpolgármesteri teendőkkel. (A Gödi Összefogás képviselőcsoportjának tagja még Balogh Csaba és a polgármester felesége, Vajda Viktória.) Csakhogy Balogh ezzel még nem tudott többséget szerezni az önkormányzati testületben. A Göd Fejlődéséért frakció – amelynek tagja Fülöp Zoltán ex-LMP-s, Hives Gábor (Jobbik), valamint az ex-DK-s Lőrincz László és Szilágyi László –, valamint a négyfős Fidesz-frakció alkotta kétharmados többség nélkül gyakorlatilag komoly döntést nem hozhat a városvezető.

Balogh Csaba egyszemélyi döntéssel váltotta le az addigi alpolgármestereket. Csakhogy az illetékes kormányhivatal megállapította, hogy magával a leváltással megsértette a vonatkozó törvényeket, és az eredeti állapot visszaállítására utasította a momentumos politikust, aki az eddigi információk szerint nem hajtotta végre a törvényességi felhívásban leírtakat.

Folytatódik a belháború

Az egyik leváltott alpolgármester, Fülöp Zoltán a közösségi oldalán reagált a történtekre. „Ez az év sem kezdődik jól. A régóta várt és mindenki által remélt belátás sajnos még mindig nem született meg polgármesterünkben. A legnagyobb érdeklődésre az alpolgármesterek önkényes leváltása és annak következményei tarthatnak számot. Mint az ismert a városban, ősszel sikerült Gödöt ismét az országos sajtóba emelni azzal, hogy a polgármester a veszélyhelyzet jogi lehetőségével visszaélve leváltotta alpolgármestereit, és a Momentum-csoport két tagját nevezte ki maga mellé. Ezzel kereken megüzente: szerinte a Momentumon kívül másnak nincs helye a városvezetésben.” A volt alpolgármester így folytatta: „A Pest Megyei Kormányhivatal 2020. december 11-én kelt törvényességi felhívásában megállapította, hogy a veszélyhelyzet nem a hatalmi tombolásra való, és szép hosszú indoklás végén nemes egyszerűséggel a vonatkozó határozat visszavonására szólította fel a polgármestert. A felhívás annak rendje, módja szerint december 14-én meg is érkezett a hivatalba. Polgármesterünk, az átláthatóság bajnoka nemhogy nem értesítette a testületet erről, de még az irat kiadását is megtiltotta, többszörösen is. Mindezek után szépen csendben feltett egy előterjesztést SZMSZ-módosítás címmel, mely tartalmazza az említett felhívást is (csak úgy, mellesleg – milyen jó, hogy minden anyagot végigolvasok), és a kormányhivatalnak címzett válasz levelét is. Csupán a berakott válaszlevélből derül ki, hogy az alpolgármestereket érintő törvényességi felhívásra érdemben ennyit tud reagálni: »a felhívást nem tudom elfogadni«. A levelében hosszasan panaszkodik még, megkérdőjelezi a kormányhivatal illetékességét, de véleményét jogilag nem tudja alátámasztani. Újabb alaptalan vádakat sorol ellenünk, melyek véletlenül sem egyeznek a korábbi kifogásokkal. Összegezve elmondhatjuk: polgármesterünk nem ismer se Istent, se ember, se jogot, se törvényt – csak egy a fontos: egy Párt mindenek felett!” – szögezte le Fülöp Zoltán.

Szavazni kellett volna

A kormányhivatal a törvényességi felhívásában közli Balogh Csabával, hogy a vonatkozó törvény értelmében az alpolgármesterek megbízatása csak akkor ér véget, ha azt a polgármester előterjesztésére megszavazza az önkormányzati választott testület. Ez pontosan azt jelenti, hogy a pandémia miatt kapott egyszemélyes városvezetési lehetőség nem jelent korlátlan döntési hatalmat; alpolgármestert csak az önkormányzati testület többségi döntésével lehet leváltani.

A törvényességi felszólításra született – Fülöp Zoltán által említett – polgármesteri válaszlevél hatoldalas, részletes magyarázatot tartalmaz arról, hogy miért ingott meg a bizalma a két alpolgármesterben, továbbá miért nem ért egyet a felszólítással. A levelet többször is elolvasva, ügyvéd segítségével értelmezve sem találtni benne törvényileg alátámasztott indokot arra, hogy a jogvitában Balogh Csabának volna igaza a Pest Megyei Kormányhivatallal szemben. Egyelőre tehát marad a patthelyzet Gödön – írja a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában