Ország-világ

2021.02.05. 16:20

Brüsszel szerint az orosz vakcina megjelenése jó hír az emberiség számára

Több eszköze nyílik Európának a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

Reményét fejezte ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken Moszkvában, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóvá tudja hagyni az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett orosz Szputnyik V vakcinát – írja az Origo.

Josep Borrell Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az (első) orosz vakcina megjelenése – amelynek hatékonyságát a The Lancet című tudományos folyóirat már tanúsította -

Jó hír az emberiség számára, mert új eszközt jelent a világjárvány elleni harchoz

Josep Borrel Európai Bizottsági alelnök kijelentette, reméli,

hogy az EU hamarosan jóváhagyja az orosz vakcinát, és így több eszköze nyílik Európának a koronavírus-járvány elleni védekezéshez

Lavrov arról beszélt, hogy miközben felmerült együttműködés lehetősége az Egyesült Államokkal is, több európai ország érdeklődést mutatott az orosz oltóanyag iránt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában