Ország-világ

2021.02.12. 06:33

Határozatok cáfolják Niedermüllert a zeneiskola ügyében

Miközben Niedermüller Péter arról beszélt, hogy nincs határozat az elődje által felújított és a Molnár Antal Zeneiskolának szánt, Damjanich utca 4. számú épület bérléséről, a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok, valamint a Közbeszerzési Hatóság értesítője mindezt cáfolja. Erzsébetváros polgármestere még azt is letagadta, hogy a zeneiskola vezetője az ingatlan birtokba vételét kérte tőle.

Erzsébetváros polgármestere továbbra is tagadja, hogy önkormányzati határozat született az előző önkormányzati ciklusban felújított Damjanich utca 4. szám alatt álló épület felajánlásáról a Molnár Antal Zeneiskolának – írja a Magyar Nemzet.

„2019 októbere előtt, ha született bármiféle döntés, arról nincsen semmilyen írásos nyom. Nincs egy olyan dokumentum, amely alapján azt lehetne mondani, hogy akár 2019 októbere előtt, akár 2019 októbere után született volna érvényes határozat azzal kapcsolatban, hogy a Damjanich utca 4.-be a zeneiskola költözik majd be” – nyilatkozta Niedermüller Péter a Mandinernek.

A Magyar Nemzet birtokába került, 2017-ből származó határozat szerint azonban a felújított ingatlan telekrészét pályázat útján a zeneiskola nyerte meg. A határozatból az is kiderül, hogy ezt nemcsak a kormánypárti, hanem a baloldali képviselők egy része is elfogadta.

A határozat megállapítását a 2019. március 11-i nyilvános ülés jegyzőkönyvének kivonata, valamint a Közbeszerzési Hatóság értesítője is megerősíti.

A polgármester állította azt is, hogy „a zeneiskola igazgatója egyetlenegy alkalommal volt nála”, röviddel a 2019. októberi választások után. Niedermüller közlése szerint ezen a találkozón sem arról volt szó, hogy nekik be kell költözni, az csak egy udvariassági, bemutatkozó látogatás volt.

„Ha arról lett volna szó, hogy a zeneiskola oktatási körülményei elviselhetetlenek, akkor gondolom, az igazgató úr sokkal aktívabban jött volna, és kereste volna a lehetőségét annak, hogy valamit változtassunk” – mondta a baloldali polgármester. Mindez azért is érdekes, mert

Szemendri Gábor, a Molnár Antal Zeneiskola igazgatója a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, már jóval a pandémia és az annak nyomán hozott megszorító intézkedések előtt jelezte az új kerületvezetésnek, hogy szeretnének beköltözni a nekik felújított ingatlanba.

„Azon a bizonyos találkozón felvázoltam a zeneiskola helyzetét, a támogatását kértem, tulajdonképpen ezt kérem a mai napig” – fejtette ki az igazgató.

„Az épület átadása bármilyen más szervezetnek nagy meggondolatlanság, értetlenül állok a történések előtt” – nyilatkozta Záborszky Kálmán karmester, a Szent István Filharmonikusok művészeti vezetője. A Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész elmondta: együtt érez Szemendri Gáborral nehéz helyzetében. „Jól ismerem őt, hiszen nálunk, a Szent István Király Zeneiskola és Szakgimnáziumban tanult, később pedig visszahívtam ide tanítani. Kiváló zenepedagógus, a zeneiskola szerencsés, hogy ilyen elkötelezett vezetője van” – mondta a művészeti vezető, akinek pedagógiai irányítása alatt számos generáció nevelkedett, sok neves művész került az általa egykor vezetett intézményből a hazai és nemzetközi zenei életbe.

„Ez az állapot finoman szólva egyáltalán nem ideális sem rövid, sem hosszú távon. Mint művész és pedagógus én is csak tiltakozásomat tudom kifejezni egy ilyen szomorú, szakmai hozzáértést teljesen mellőző döntés hallatán”

– jelezte a karmester. Megjegyezte: a megfelelő infrastruktúra alapvető fontosságú a művészeti és pedagógiai tevékenység esetén. A művész ugyanakkor kitért a Free SZFE Egyesület szolidaritásvállalására is.

„Az, hogy elfogadták a polgármester felajánlását – tudatában annak, hogy az épületet eredetileg milyen célra szánták –, rendkívül tisztességtelen, a döntés őket minősíti. Azzal tehetnék jóvá ezt az áldatlan helyzetet, ha visszalépnének az épület használatától”

– tette hozzá Záborszky Kálmán. A karmester bízik benne, hogy a zeneiskolának megfelelő megoldást találnak majd arra, hogy normális körülmények között végezhesse az értékes pedagógiai munkát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában