Ország-világ

2021.02.15. 14:17

Helyretette a baldolal különféle hazugságait a kormányfő

A miniszterelnök a parlamenti viszonválaszában emlékeztetett rá is, hogy a baloldal segélyt adna az embereknek, a kormány viszont munkát.

Hiba a Jobbik frakcióvezetője részéről oltásellenes hangulatot generálni – kezdte viszonválaszát a parlamentben Orbán Viktor. Jakab Pétert arra kérte a miniszterelnök, hagyja abba az oltásellenes agitációt.

A miniszterelnök sértőnek nevezte, hogy bohóckodásnak nevezi a Jobbik a nemzeti konzultációt, hiszen ezzel a több millió résztvevőt sérti meg – idézi a Magyar Nemzet.

A miniszterelnök arról beszélt, vannak, akik jobban bíznak másokban, mint a magyarokban, és azt gondolják, hogy az unió magasabb minőséget képvisel, mint hazánk. Orbán Viktor hangsúlyozta, nem a vírus idején kell az ellenzéknek a Brüsszel iránti elkötelezettségét bizonygatni. A kormányfő elmondta, sértő, amit a baloldal csinál, miszerint a brüsszeli szakembereket felkészültebbnek állítja be a magyaroknál.

– Minden élet számít – ismételte meg a miniszterelnök, és kijelentette, vörös bárók is kapnak beruházási támogatást, ha gazdaságilag értelmes programokkal állnak elő.

– Nézzék csak végig a listákat, meg fogják rajtuk találni a saját vörös báróikat is – mondta a miniszterelnök, és kifejtette, mindenkit támogatni kell, aki hajlandó munkahelyeket teremteni.

A miniszterelnök cáfolta, hogy másfél millió részmunkaidős lenne Magyarországon, 230 ezer ilyen munkavállaló van.

A halálozások számáról elmondta, hogy az Eurostat nyilvántartása szerint a halálozási többlet Magyarországon kilenc százalék, de 10 és 15 százalék között van Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában. Spanyolországban és Belgiumban pedig 15 fölött.

A gazdaság újraindításáról a miniszterelnök kifejtette, hogy az Eurostat előrejelzése szerint 5,7 százalékkal csökkent a magyar GDP, Spanyolországban és Görögországban tíz százalék, Ausztriában és Franciaországban hét százalék fölötti visszaesés volt.

A munkanélküliségi adatokat illetően arról tájékoztatott a miniszterelnök, hogy annyian dolgoznak ma is, mint 2019 decemberében. Orbán Viktor emlékeztetett, a GDP 5,2 százalékkal csökkent és a dolgozó emberek száma annyi, mint a válság előtt volt. Orbán Viktor kiemelte, hogy ez fantasztikus teljesítmény a vállalkozók és a munkaadók részéről is.

A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy a baloldal segélyt adna az embereknek, a kormány viszont munkát, mert ha munka van, nem kell segélyt adnunk, a segélyből viszont nem lesz munka. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a munkakeresési járadék időtartama lejártával a közmunka korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Senki nem marad munka nélkül – mondta a miniszterelnök, és felhívta rá a figyelmet, hogy Franciaországban és Ausztriában hét százalék fölött van a munkanélküliség, és más uniós országokban messze tíz százalék fölött van.

Az államadósságról a miniszterelnök kifejtette, 82 százalékon adták át a baloldaliak a hatalmat 2010-ben, a kormány ezt vitte le 64 százalékra. Most a válság miatt ezt visszaengedték 82 százalékra. A covid által előidézett államadósság így 18 százalék. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az Európai Unió átlaga 95 százalék fölött van: Olaszországban 160, Spanyolországban 120, Görögországban pedig 200 százalék fölött van az államadósság.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a beruházások GDP arányos szintje 27 százalék fölött maradt hazánkban.

A miniszterelnök szerint ez kiemelkedő adat.

Arról a vádról, hogy a kormány kivéreztetné Budapestet, a miniszterelnök azt mondta: 2020. december 31-én a főváros számláján 127 milliárd forint volt. Szerinte kevés olyan önkormányzat van, amely nem cserélne a fővárossal.

– Az összes állami támogatás 44 százaléka került Budapestre. Ez a kivéreztetés? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Mint mondta: erős Magyarországnak erős fővárosra van szüksége, ugyanakkor ha a jövőben Budapest támogatási aránya csökken, az inkább az igazságosság felé viszi el az elosztást.

A miniszterelnök végül felidézte, hogy a Jobbik korábban miként fogalmazott Gyurcsány Ferencről, illetve azt, hogy Jakab Péter annak idején még ki akarta tiltatni a DK elnökét Miskolcról.

Emlékeztetett arra is, hogy alapító nyilatkozatában a Jobbik egyértelműen az uniós tágság ellen foglalt állást.

Orbán Viktor végül idézett az őszödi beszédből is, amelyben Gyurcsány azt mondta, „az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább” – tovább van, de lejjebb nincsen – zárta szavait Orbán Viktor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában