Járvány

2021.02.18. 06:54

Mexikóban már több mint egymillió védőoltást adtak be a vírus ellen

A kormány azt tervezi, hogy a 15,7 millió idős ember beoltását április közepére befejezi.

Mexikóban a hatóságok már több mint egymillió oltást adtak be egészségügyi dolgozóknak, valamint időseknek tavaly év vége óta a koronavírus ellen – derült ki szerda este az egészségügyi miniszter helyettesének sajtóértekezletén.

Hugo López-Gatell elmondta, hogy 2020. december 24-e óta 1,058 millió adag vakcinát használtak fel. Kiemelte, hogy Latin-Amerikában Mexikó kezdte meg elsőként a lakosság oltását. Az elmúlt napban több mint százezer embert oltottak be.

Hétfőn kezdték meg az idősek oltását. A kormány azt tervezi, hogy a 15,7 millió idős ember beoltását április közepére befejezi. Ennek eredményeképpen reményeik szerint 80 százalékkal csökken a koronavírus okozta halálozás.

Mexikóban a járvány kirobbanása, 2020 februárja óta az egészségügyi hatóságok adatai szerint 2,2 millió ember fertőződött meg. A halálos áldozatok száma meghaladja a 177 ezret, a kórból 1,57 millióan már felépültek.

Hivatalos adatok szerint az elmúlt négy hétben határozottan csökkent az újonnan fertőzöttek száma az országban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában