Járvány

2021.02.05. 11:38

Napi 400-500 időst oltanak be a honvédség egészségügyi központjában a Pfizer-vakcinával

A későbbiekben akár napi 10 ezer embert is immunizálni tudnak majd az egészségügyi központban, amelyben több oltópont felállítása is lehetséges.

Napi 400-500 idős, 80 év feletti embert oltanak be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban a Pfizer és a BioNTech cég közös vakcinájával – közölte az intézmény főigazgatója pénteken Budapesten. Wikonkál Norbert kiemelte, hogy ezt az oltóanyagot nagyon alacsony hőmérsékleten kell tárolni. A háziorvosoknál a Moderna vakcinája érhető el, mert azt könnyebb kezelni.

Ha lesz megfelelő mennyiségű vakcina, egy hétvége alatt akár 1 millió állampolgárt is immunizálni tudnak majd Magyarországon

- közölte.

A főigazgató történelmi pillanatnak nevezte, hogy elkezdhettek oltani. Ez logisztikai lépéseket igényelt az intézménytől: le kellett választani egy részt az épületből. Ha valaki nem tud elmenni az oltásra a számára megjelölt időpontban, új lehetőséget kap – jelezte.

Az orvosok, nővérek „beleálltak” a feladatba – jelentette ki Wikonkál Norbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában