Járvány

2021.02.12. 13:12

Nem hosszabbította meg a csehországi szükségállapotot a prágai képviselőház

A szavazáson a kormány kérését 48-an támogatták, 49-en pedig elutasították, 9-en tartózkodtak.

Elutasította a vasárnap lejáró csehországi szükségállapot meghosszabbítását a parlamenti alsóház csütörtökön késő este.

A 200 tagú testületben a járvány idején közös megegyezéssel csak 106 képviselő ülésezik, 48 kormányoldali és 58 ellenzéki. A szavazáson a kormány kérését 48-an támogatták, 49-en pedig elutasították, 9-en tartózkodtak. A javaslat elfogadásához 54 támogató szavazatra lett volna szükség.

Az október 5-én kihirdetett szükségállapot immár hatodik meghosszabbítását 30 nappal, azaz március 16-ig, a kisebbségi koalíciós kormány kérte a képviselőháztól. Andrej Babis miniszterelnök a szükségállapot meghosszabbítását a romló járványhelyzetre való hivatkozással indokolta. Szerinte bizonyos óvintézkedéseket csak a szükségállapot idején lehet elfogadni.

Az ellenzéki pártok elutasító álláspontjukat pedig azzal indokolták, hogy a kormány a koronavírus-járvány tavaly márciusi kitörése óta gyakorlatilag nem volt hajlandó figyelembe venni az ellenzék véleményét, javaslatait, és kaotikusan kezelte a pandémiát. Meglátásuk szerint nincs szükség ilyen hosszan tartó szükségállapotra, mert a problémákat egy válságkezelő törvénnyel is meg lehetne oldani.

„Bár a tervezet már régen a képviselőházban van, elfogadásával a kormányoldal nem törődik” – jelentette ki Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke.

Több helyi elemző a nap folyamán közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélte, hogy az októberi csehországi parlamenti választásokra való tekintettel a koronavírus-járvány elleni küzdelem egyre inkább politikai színezetet kap, s a pártok a problémák megoldása helyett már inkább kampányolnak.

A helyzet bonyolultságát jól mutatja, hogy a parlamenti ülés előtt négy polgári demokrata regionális elöljáró is nyílt levélben felszólította pártja képviselőit, hogy szavazzák meg a szükségállapot meghosszabbítását. Hasonlóan nyilatkozott később néhány további ellenzéki regionális elöljáró és nagyvárosi polgármester is. Az elöljárók este egyeztettek, mit tesznek, ha hétfőn megszűnne a szükségállapot.

A parlament ülését az ellentétek és a viták miatt a kormányfő kérésére már röviddel megnyitása után két órára megszakították, ezt követően Andrej Babis és a parlamenti pártok vezetői zárt ajtók mögött tárgyaltak a helyzet feloldásáról. Miután a felek nem jutottak megegyezésre, Babis a szükségállapot legalább két héttel való meghosszabbítását kérte az ellenzéktől, hogy a kormány foglalkozhasson javaslataikkal és új programot dolgozhasson ki a járványhelyzet kezelésére.

A pártelnökök eredménytelen megbeszélését követően a képviselőházban egész nap éles és indulatos vita zajlott a kormányzó és az ellenzéki pártok között a járványhelyzet kezeléséről. Az ellenzék minden problémáért a kormányt tette felelőssé, míg a kormánypárti képviselők szerint az ellenzék csak politizál, és nem hajlandó a konstruktív együttműködésre.

A kedélyeket tovább borzolta, hogy a Seznam.cz hírportál kiderítette: koronavírusos Bartha Tünde, a kormányfő hivatalvezetője. Emiatt a kormányfő néhány közeli munkatársa karanténba vonult, de maga Andrej Babis nem. Bartha Tünde szerint Babisnak azért nem kell karanténba vonulnia, mert már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját. Több politikus és egészségügyi szakértő ezért élesen bírálta Babist.

Jan Hamácek, a kormány alelnöke megismételte korábbi kijelentését, miszerint ha nem sikerül meghosszabbítani a szükségállapotot, összeomlik a rendkívül leterhelt cseh egészségügy, mert a kabinet nem fogja tudni biztosítani a működéséhez szükséges rendkívüli feltételeket, például a katonaság vagy az orvostanhallgatók segítségét.

„Amennyiben a szükségállapot nem lesz meghosszabbítva, Csehország úgy kerül be a történelembe, mint egy olyan állam, amely háború idején hajtott végre leszerelést” – mondta a képviselőházban Hamácek.

Csehországban a járvány tavaly márciusi kitörése óta több mint egymillió ember fertőződött meg, több mint kilencszázezren már kigyógyultak a kórból. A pandémia áldozatainak száma meghaladta a 17 700-at. A kórházak rendkívül leterheltek, több mint hatezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük mintegy ezer ember állapota tekinthető súlyosnak. A kormány péntektől kezdve lezárt három járást, és jobban korlátozta az ottani lakosság mozgását. Az intézkedés betartását a rendőrség fogja ellenőrizni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában