beragadt

2021.03.27. 23:11

Hamarosan szabadulhat a Szuezi-csatornát eltorlaszoló teherszállító?

Tizennégy vontatóhajó próbálja a dagály előnyeit kihasználva elmozdítani a csatornába ragadt monstrumot.

Továbbra sem sikerült szombaton elmozdítani a helyéről a Szuezi-csatornát blokkoló óriáshajót, de késő délután a helyi hatóságok azt közölték: 14 vontatóhajó próbálja kihasználni a dagály előnyeit, és kimozdítani pozíciójából az Ever Given nevű teherszállító hajót –írja a Magyar Nemzet.

Hozzáfűzték, amennyiben a szombati kísérlet sem lesz sikeres, vasárnap újabb eszközök érkeznek, hogy megpróbálják elmozdítani a konténerszállítót. Mint arról korábban beszámoltunk: a tajvani tulajdonú Ever Given tisztázatlan okokból – szemtanúk szerint erős széllökésekkel kísért homokvihar miatt – keresztbe fordult, és első része a csatorna szélének homokjába fúródott. A gigantikus hajó megmozdítására tett kísérletek eddig kudarcot vallottak: hiába próbálták az erre a célra készített vontatóhajók megmozdítani, illetve eddig elég homokot sem sikerült kiásni a hajó alól.

Egy vízi jármű néhány napos vagy akár hetes veszteglése önmagában nem lenne olyan nagy gond, de

a Szuezi-csatorna forgalmának hosszabb ideig tartó megbénulása már világgazdasági szinten is éreztetheti a hatását.

A konténerszállító kedd óta zárja el a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát. A Deutsche Welle című német közszolgálati csatorna portálja közben azt írta, a teherszállító nem sérült meg, tehát amennyiben sikerül kiszabadítani, nyugodtan folytathatja útját.

A 193 kilométer hosszú Szuezi-csatorna kritikus fontosságú az Európa és Kína közötti tengeri fuvarozásban. Itt halad át a világkereskedelemben forgó áruk 10-12 százaléka, ami naponta körülbelül ötven hajót jelent.

A jármű kiszabadítására elvileg két módszer van: a rakomány lepakolása, illetve a megszorult résznél lévő óriási mennyiségű homok eltávolítása, lényegében kibányászása. Az első módszerhez óriási mobil daruk kellenek, melyek odaszállítása időigényes, ráadásul meglehetősen körülményes az adott helyszínen működtetni azokat. Reálisabb a második módszer, ami nem tudni, mennyi időt vesz igénybe, ráadásul olyan kockázat is felmerült, hogy ha közben nem a megfelelő részen támaszkodik a hajótest, egyszerűen kettétörik, ezért különös óvatosságra van szükség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában