Ország-világ

2021.04.23. 12:12

A Párbeszéd politikusa hazudott, a Népszava megjelentette

A médium a Párbeszéd politikusának sajtónyilatkozatából idézett, amely nem valós tényeket tartalmazott.

Valótlan híreket közölt Tiborcz István személyével kapcsolatban a Népszava. Az ingatlanfejlesztő üzletember 2020 augusztusában indított sajtó-helyreigazítási pert nevezett napilap és hírportál kiadója, a XXI. század Média Kft. ellen. A bíróság kimondta a jogsértést – írja a Magyar Nemzet.

Az ügyben indult bírósági eljárás a közelmúltban zárult jogerős bírói döntéssel. A Fővárosi Törvényszék elmarasztalta, helyreigazítás megjelentetésére és a felmerült perköltségek megfizetésére kötelezte a Népszava felelős kiadóját, mivel olvasóikat megtévesztették valótlan állításaikkal.

Az ítéletnek megfelelően a napilap közölte korábbi hamis állításai helyreigazítását. A bírósági döntés indoklásában a tanács elnöke azt a jogi tényt is deklarálta, mely szerint a sajtó-helyreigazításnak olyan valótlan tartalmú, a való tényeket hamis színben feltüntető sajtóközlemény miatt is helye van, amely egyébként híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát. Nevezett perben ugyanis a médium, a Párbeszéd politikusának a sajtónyilatkozatából idézett, amely nem valós tényeket tartalmazott.

A pernyertesi kör, ahogy a múltban, úgy a jövőben is határozottan fel kíván lépni minden olyan etikátlan, valótlan és jogtalan kommunikációs támadással szemben, melynek célja a tulajdonosi kör jó hírnevének a megsértése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában