Ország-világ

2021.04.28. 07:00

Egy egész jogászhadserege van Erzsébetváros önkormányzatának

A Magyar Nemzet által az erzsébetvárosi önkormányzattól kikért szerződésekből az látszik, hogy még a korábban becsült összegnél is többet költenek jogi kiadásokra, összesen további több mint 30 millió forintnyi kiadást találtak. Ezzel 2020-ban 165,1 millió forintra nőtt a VII. kerületi önkormányzat ilyen célú költéseinek összege, amely több mint háromszoros emelkedést jelent ahhoz képest, amennyit a területre az előző, fideszes kerületvezetés költött. Ebből a tortából a legjelentősebb szelet Gyurcsány adóbűnöző ügyvédjének jut.

A Magyar Nemzet közérdekű adatigényléssel fordult az erzsébetvárosi önkormányzathoz annak érdekében, hogy teljesebb képet kapjon a VII. kerület jogi megbízásai kapcsán. Arra voltak kíváncsiak, hogy az önkormányzat mellett a különböző önkormányzati cégek milyen összegben szerződtek jogászokkal, ügyvédi irodákkal és egyéni ügyvédekkel. A kérdés azért volt közérdeklődésre számot tartó, mert korábbi összesítésük nyomán kiderült:

a Niedermüller Péter vezette önkormányzat több mint kétszer annyit költött jogi megbízásokra csak 2020-ban, mint az előző, fideszes kerületvezetés. Mindezt úgy, hogy ebben a ciklusban nem voltak jellemzőek a több milliárd forint értékű óriástenderek, míg a korábbi önkormányzati vezetés időszaka alatt több nagyobb projekt is megdobta a jogi költéseket.

A VII. kerületi baloldal 2014 és 2019 között számos esetben támadta is a fideszes vezetést, mivel a jogi kiadások egyes években meghaladták az 50 millió forintot. Ez az összeg 2020-ban, a DK-s Niedermüller Péter alatt már csaknem 134,5 millió forintra növekedett – derült ki az önkormányzat saját összesítése alapján. A teljes kép érdekében azonban ehhez az összeghez hozzá kell számolni az önkormányzati cégek jogi szerződéseit is.

A lap összesítette a megkapott adatokat, amelynek alapján az látszik, hogy az önkormányzati tulajdonú Erőművház Nonprofit Kft., az EVIN Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt., az Erzsébetvárosi Piacüzemeltetési Kft. és az Erzsébetváros Nonprofit Kft. összesen még további 30,6 millió forintot költött jogi megbízásokra. Mindez azt jelenti, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat legkevesebb 165,1 millió forintot költött jogászokra, ami több mint háromszorosa a fideszes vezetés alatt évente elköltött legnagyobb összegnek.

Az önkormányzati cégek között nem egyenlő arányban oszlanak meg a jogi költések: a legtöbb ügyvédet foglalkoztató szervezet az EVIN Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt., amely 2020 során fizetett adatvédelmi szakjogászt, valamint számos olyan ügyvédet és ügyvédi irodát, akik a közbeszerzések kapcsán segédkeztek. Összesen öt ügyvédi iroda dolgozik az EVIN-nek, közülük az egyik, a Dr. Takács Melinda Ügyvédi Iroda feladatkörébe tartozik, hogy kapcsolatot tart, irányítja, szervezi, koordinálja a „társaság jogi területén dolgozó munkavállalói és jogi tanácsadói munkáját”. Vagyis lényegében egy külön ügyvédi irodát alkalmaznak arra, hogy összefogja a többi jogász tevékenységét.

2021-ben eddig 86,7 millió forintot költött jogi megbízásokra Erzsébetváros, amelyben azonban nincsenek benne az önkormányzati cégek költései. A végösszeg szinte bizonyosan átlépi majd a százmillió forintot.

A jogi megbízások legnagyobb nyertese a Czeglédy Csaba Ügyvédi Iroda, amely tavaly több mint 46 millió forintot kapott és 2021-ben legalább ugyanennyire számíthat. Mint ismert, az ügyvédi iroda névadója Gyurcsány Ferenc ügyvédje volt, aki tavaly október óta nem gyakorolhatja jogi tevékenységét a Vas Megyei Ügyvédi Kamara döntése értelmében. Czeglédy ellen jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban, mivel a vád szerint társaival több mint hatmilliárd forint értékű költségvetési csalást követtek el. A lap korábban kiderítette: a Czeglédy ügyvédi iroda irodavezetője az erzsébetvárosi önkormányzat épületében a csalási ügy tizenkettedrendű vádlottja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában