Járvány

2021.04.28. 14:43

Lazítanak a járványintézkedéseken Lengyelországban

Fokozatosan lazítanak Lengyelországban a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken májusban, első lépésként szombattól megnyitják a gyermekek és a fiatalok szervezett csoportjai számára a sportlétesítményeket, jövő héttől pedig megnyílnak a bevásárlóközpontok.

A Mateusz Morawiecki kormányfő és Adam Niedzielski egészségügyi miniszter részvételével megtartott értekezleten ismertették a korlátozások feloldására vonatkozó, május végéig szóló előzetes ütemtervet.

Morawiecki és Niedzielski a javuló járványhelyzetre utalva ismertette a tervezett lépéseket, amelyeken azonban az aktuális fertőzöttségi adatoktól függően még módosíthatnak.

Az e héten a legtöbb lengyel vajdaságban már újranyitott fodrászatok és kozmetikai szalonok után szombattól a jelenlegi 25-ről 50 főre emelik a szabadtéri csoportos sportolás résztvevőinek engedélyezett létszámát. Aznap a fedett sportlétesítmények, az uszodák a fiatalok szervezett csoportjai számára nyílnak meg, legfeljebb ötven százalékos foglaltság mellett.

A május 3-ai állami ünnephez kapcsolódó hosszú hétvége után, keddtől létszámkorlátozás mellett megnyílnak a múzeumok, a nagy területű barkács- és bútorboltok, a bevásárlóközpontok. Az általános iskolák első-harmadik osztályai országszerte áttérnek a vegyes oktatásról a hagyományosra.

Május 8-tól megnyílnak a szállodák, ötvenszázalékos foglaltság mellett.

Május 15-től megszűnik a szájmaszk köztéri viselésének kötelessége, ennek feltétele azonban, hogy a százezer főre eső napi fertőzések száma ne haladja meg tizenötöt.

Aznap újból nyithatnak az éttermek kerthelyiségei, ötven százalékos foglaltság mellett működhetnek a szabadtéri mozik és színházak, és szintén a szabad ég alatt, 25 fős létszám mellett rendezhetők például az esküvői vagy az elsőáldozás utáni lakomák. A sportmérkőzések közönség jelenlétében rendezhetők, a nézőtér 25 százaléka lehet foglalt.

Május 17-től az általános iskolák felsőbb osztályai és a középiskolák távoktatásról vegyes oktatásra térnek át. A tanév legvégén, május 31-tól minden fokon visszatérhet a hagyományos oktatás.

Május 29-én létszámkorlátozás mellett megnyílnak az éttermek, a mozik és a színházak, valamint a sportlétesítmények.

Morawiecki azon újságírói kérdésre válaszolva, hogy bizonyos szolgáltatások igénybevételét az elvégzett oltáshoz kötik-e, elmondta: a kormány jelenleg új, „az oltási kampányban minél szélesebb részvételre ösztönző mechanizmusokon” dolgozik.

Lengyelországban jelenleg a határátkeléskor szükséges az oltási igazolás. Ez negatív vírusteszttel, illetve a pozitív vírusteszt utáni karantén végéről szóló igazolással is helyettesíthető.

Folyamatosan csökken a fertőzések száma, szerdai adatok szerint egy nap alatt 8895 új fertőzést mutattak ki. Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 179 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 457 ember hunyt el.

Jelenleg 25 591 fertőzött szorul kórházi kezelésre, ez 5115-tel kevesebb mint egy héttel ezelőtt.

A mintegy 31 millió felnőtt, vagyis a Covid-19 elleni oltásra jogosult lakost számláló Lengyelországban szerdáig több mint 10,7 millió oltást adtak be, ezen belül több mint 2,7 millió ember már teljes oltásban részesült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában