Ország-világ

2021.05.18. 12:05

730 kilogramm: az évszázad heroinszállítmánya bukott meg (videó)

A magyar szállító 15 évet kaphat, amiért Budapestre fuvarozta a gigantikus drogszállítmány egy részét.

A Budapesten lefoglalt 67,5 kilogramm heroin is milliárdokat ér, így érthető, hogy a Készenléti Rendőrség gépfegyveres rendőre óvta a lefoglalás, majd hatósági raktárba szállítása során

Forrás: police.hu

Bíróság elé állították a XXI. század legnagyobb drogfogásának másodrendű vádlottját. Az elsőrendű vádlott, a magyar állampolgár Yamak Mustafa szökésben van, a Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember elsején nemzetközi körözést adott ki ellene, de eddig nem akadt rendőrkézre – írja a Magyar Nemzet.

Yamak Musztafa
Fotó: police.hu

Még 2019. október 30-án a szlovén hatóságok jelezték a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy a koperi kikötőben hatalmas mennyiségű heroint találtak. A HírTV Riasztás című bűnügyi műsorának kedd esti adásában láthatjuk és hallhatjuk a részleteket.

– Még 2019. korábbi időszakában indítottunk egy nyomozást, melyben feltételeztük, hogy egy nagyobb kábítószer, feltehetően heroin fog érkezni Magyarországra. (…) Gyakorlatilag ez teljesen egybevágott a mi ügyünkkel. A Fővárosi Főügyészség segítségével sikerült egy úgynevezett ellenőrzött szállítás keretében, ezt a szállítmányt végig dokumentálnunk, majd Magyarországra történő megérkezésekor a megrendelőt az átvételt, a lepakolást követően elfognunk – mondta Takács J. Mátyás alosztályvezető, az NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályról.

A Budapestre átengedett heroint a fóliatekercsekbe rejtették. A Rákoskeresztúri úti bérelt telephelyen drogkereső kutya kereste meg, melyik fóliatekercsben lapul herointégla
Fotó: police.hu

A 730 kilós szállítmány 90 százalékát a szlovén nyomozók észrevétlenül kipakolták a konténerből, a többit követték tovább. A teherautó Budapesten állt meg.

A szlovén rendőrök a 730 kilogrammos szállítmányból 67,5 kilogrammot engedtek tovább Budapestre. Valamennyi elő is került a fóliatekercsekből
Fotó: police.hu

Csesztregi Tamás a Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet igazgatója azt mondja:

– A 90-es évek végén, 2000-es évek elején találkoztunk utoljára ilyen minőségi, hasonlóképpen csempészett heroinnal. Gyakorlatilag az anyagban semmiféle felütő vagy hígítóanyag nincs. A heroin hatóanyagtartalma 65%-os. (...) Azt lehet mondani, hogy nagyságrendekkel több, mint a felhasználói, tehát az éves magyarországi szerfogyasztás, ugyanis ezt a minőséget kétszerre-ötszörre hígítva juttatják el a feketepiacra, az utcai forgalomba. Egy-egy felhasználói szintre kiszerelt paketben általában 0,2 grammnyi por szokott lenni és az sem feltétlenül egy szúrásra adják be a heroinhasználók.

A Szlovéniából érkező szállítmány ügyében 2020 decemberében zárták le a nyomozást, majd nem sokkal később vádat emelt az ügyészség.

A Budapesten lefoglalt 67,5 kilogramm heroin is milliárdokat ér, így érthető, hogy a Készenléti Rendőrség gépfegyveres rendőre óvta a lefoglalás, majd hatósági raktárba szállítása során
Fotó: police.hu

Az elsőrendű vádlott, Yamak Mustafa felszívódott, csak annyit tudni róla, ami a police.hu körözési listáján olvasható. A nemzetközi körözésből kiderül, hogy a férfi magyar állampolgár, aki 1964-ben született a törökországi Adana Tufanbeyliben. Az ügyben betöltött szerepéről az ügyész beszélt a perelőkészítő ülésen.

– A kábítószer forgalmazásával, kereskedelmével kapcsolatos bűncselekmények miatt Magyarországon többször elítélt Yamak Mustafa elsőrendű vádlott 2019. április 28-án szabadult az utolsó ilyen bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésből, majd azonnal újabb kábítószerszállítmányok Magyarországra hozatalát kezdte megszervezni – ismertette a perelőkészítő ülésen Gasz Péter ügyész a Fővárosi Főügyészségről.

Yamak Mustafa először egy Dominik nevű magyar ismerősét kérte meg, hogy kamionjával hozza el az Iránból érkezett szállítmányt, és béreljen egy raktárt az átpakoláshoz.

A férfinek 100 ezer eurót ajánlott fel, de így sem vállalta a rizikós munkát. A vádirat szerint ezután kereste meg az ügy másodrendű vádlottját, K. Richárdot, aki igent mondott.

– Másodrendű vádlott ennek során vállalta, hogy saját cége, a Kézai Fuvarozó Kft. nevében megrendeli és Magyarországra szállíttatja a Yamak Mustafa elsőrendű vádlott által a részére előre meghatározott, legálisnak látszó áruszállítmányt, és az abban Yamak Mustafa társai által elrejtett kábítószert – folytatta Gasz Péter ügyész.

A vád szerint Mustafa és társai, valamint K. Richárd együtt utazott Törökországba, hogy megbeszéljék az üzlet részleteit.

K. Richárdot megbízták, hogy rendeljen Iránból egy konténernyi fóliát, és szállíttassa a szlovén kikötőből Magyarországra. Ez volt a próbaút, amit már az éles akció követett.

A Keresztúri úton egy műhelyt béreltek, gépeket vásároltak. Yamak Mustafa egy kábítószer préselésére, tömbösítésére alkalmas, kézi könyvprést is beszerzett. Minden készen állt tehát ahhoz, hogy megérkezzen a rekordszállítmány, melynek

feketepiaci értéke meghaladta a 17 milliárd forintot.

– Magát a heroint fóliatekercsekben rejtették el, gyári fóliatekercsek közé, tehát teljesen kívülről úgy néztek ki, mint a többi fóliatekercs. Maga a szállítmányozást végző cég teljesen indifferens volt a bűncselekmény elkövetése szempontjából, nem is tudták, hogy a konténerekben mi van – mondja Takács J. Mátyás alosztályvezető.

Yamak Mustafa utasítása alapján eljáró K. Richárd ténylegesen a nyomozóhatóság által, a budapesti telephelyen lefoglalt mintegy 67,5 kiló heroint szerezte meg, a két vádlott azonban valójában a teljes, 730 kilogrammos heroinszállítmányt rendelte meg és szervezte meg annak továbbértékesítése céljából történő Magyarországra hozatala során.

Az ügyészség szerint K. Richárd időközben több kisebb fuvart is vállalt Mustafának: ezek alkalmával egy-két kiló kokaint kellett leszállítania Hollandiából.

Ezért a vádlottakat jelentős mennyiségű kábítószerrel, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolják, amiért az ügyész 15 év fegyházbüntetést ajánlott fel, ha vádlott beismerő vallomást tesz. K. Richárd tagad.

Ha K. Richárdot a bíróság bűnösnek találja, a vagyonát is el fogják kobozni. A bizonyítási eljárás szeptember 24-én kezdődik majd.

Hazai heroinhelyzet

A Nemzeti Drog Fókuszpont legutóbb közzétett adatai szerint Magyarországon nagyságrendileg 3-4 ezer ember fogyaszt heroint. Vannak, akik csak alkalmanként, és vannak, akik naponta többször is.

A 2007 és 2019 között folytatott vizsgálatok eredményei alapján az elmúlt 12 évben stagnált a heroinisták száma, és szerencsére a fiatalok körében is a legkevésbé elterjedt szer. A drogosok pontosan tudják, hogy a heroin a kábítószeres pályafutásuk zsákutcája, innen nincs lejjebb. Szerencsére ezzel a fiatalok jelentős része is tisztában van, a 16-18 évesek között is a legkevésbé kelendő.

A rendőrség jelentése szerint Magyarország már nem célország, az utcai heroin terjesztés volumene évek óta rendkívül alacsony. Azonban, mint tranzitország továbbra is jelentős szerepet játszik az európai piacon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában