kémbotrány

2021.05.31. 17:15

Dánok segítségével kémkedtek az amerikaiak európai politikusok után

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a dán hírszerzés egyik egységének segítségével magas rangú európai tisztségviselők, köztük Angela Merkel német kancellár után is kémkedett az előző évtized első felében – jelentette a DR dán állami műsorszolgáltató hétfőre virradóra, a Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat (FE) belső vizsgálatára hivatkozva.

A DR forrásai szerint erre a megállapításra jutottak a belső vizsgálatban, amely az NSA szerepét vizsgálta az együttműködésben. Hivatalosan a dán szolgálat nem erősítette meg a közléseket.

A 2012-től 2014-ig tartó időszakot felölelő vizsgálat szerint az NSA dán információs csatornákat használt fel arra, hogy magas rangú svéd, norvég, francia és német tisztségviselők, köztük Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszter és Peer Steinbrück korábbi német ellenzéki vezető után kémkedjen.

Az NSA telefonhívásokhoz, szöveges üzenetekhez és chaten belüli üzenetváltásokhoz fért hozzá a tisztségviselők telefonjain,

célzott lehallgatásokkal és az NSA által kifejlesztett Xkeyscore adatelemző szoftverrel. A DR szerint az FE-ben

2014-ben indítottak belső vizsgálatot az NSA egykori munkatársával, Edward Snowden amerikai informatikussal kapcsolatos kiszivárogtatási botrány miatt.

Snowden 2013-ban hozott nyilvánosságra szigorúan titkos dokumentumokat arról, hogy a jelhírszerzésre szakosodott NSA tömeges adatgyűjtést folytatott, és lehallgatóprogramokkal figyelte meg amerikai állampolgárok, valamint külföldi vezetők, köztük európai szövetséges országok politikusainak kommunikációját. Snowden az adatszivárogtatást követően Oroszországba menekült, ahol menedékjogot kapott.

  • Steinbrück az ARD német országos köztelevíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: groteszknek tartja, hogy baráti országok hírszerzési szolgálatai valóban lehallgatják más partnerországok fő tisztségviselőit, és kémkednek utánuk. Steinbrück politikai botrányról beszélt.
  • Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter az SVT svéd közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy „teljes tájékoztatást követel” az ügyben.
  • Frank Bakke-Jensen norvég védelmi miniszter az NRK norvég közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva kijelentette: komolyan veszi az állításokat.
  • Clément Beaune Európa-ügyi francia államtitkár a France Info hírrádiónak úgy vélekedett: ki kell vizsgálni a DR beszámolójának hitelességét, és amennyiben megerősítést nyer, akkor valóban „komoly” ügyről van szó.
  • A német kancellária meg nem nevezett szóvivője a DR beszámolójával kapcsolatos kérdésekre azt mondta: csak az újságírók kérdései nyomán szerzett tudomást a jelentésről, mindazonáltal nem kívánt megjegyzést fűzni hozzá.
  • Trine Bramsen dán védelmi miniszter szintén nem kívánt reagálni a hírszerzési ügyekkel kapcsolatban a médiában terjedő „találgatásokra”.

    – Általánosságban annyit elmondhatok, hogy ennek a kormánynak a hozzáállása hasonló ahhoz, amit a korábbi miniszterelnök 2013-ban és 2014-ben is elmondott: a közeli szövetségesek rendszerszintű lehallgatása elfogadhatatlan – áll Bramsennek a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

    Az NSA és az amerikai hírszerzési igazgató nem kívánt reagálni.

    Az Egyesült Államok közeli szövetségesének számító Dániában található számos szárazföldi főállomása a Svédországot, Norvégiát, Németországot, Hollandiát és Nagy-Britanniát ellátó vagy onnan kiinduló tengeri alatti internetkábeleknek.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában