Ország-világ

2021.05.25. 15:58

Húsz év óta először látogatott Írországba magyar külügyminiszter (videó)

Magyarország és Írország között széleskörű együttműködés zajlik egyebek mellett a gazdaság, a beruházások, az oktatás és a békefenntartás területén – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dublinban.

Szijjártó az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy több mint száz, magas hozzáadott értéket előállító ír vállalat működik jelenleg Magyarországon, ezek nagyjából tízezer embernek adnak munkát, és a kedvező magyar adókörnyezet miatt további ír beruházások várhatók.

Fontosnak nevezte az oktatási együttműködést is, aláhúzva, hogy évente több mint háromszáz ír hallgatót fogadnak a magyarországi egyetemek, valamint

negyvenhat nyelviskolát akkreditáltak arra a programra, amelynek keretében középiskolás magyar diákok Írországba utazhatnak angolt tanulni a kormány támogatásával.

Mint közölte, 2022-től 9000 magyar fiatal élhet majd ezzel a lehetőséggel, ezért a magyar diplomáciai jelenlétet is meg fogják erősíteni Írországban.

Végezetül hangsúlyozta, magyar és ír katonák együtt szolgálnak a libanoni ENSZ-misszióban, a két ország pedig hasonlóan gondolkozik a békefenntartás fontosságáról, és Magyarország is erején felül vesz részt az ilyen műveletekben.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy húsz éve járt utoljára magyar külügyminiszter hivatalos látogatáson Dublinban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában