Vallás

2021.05.13. 17:22

Vasárnaptól ismét kötelező a katolikus híveknek a szentmise

Ismét kötelező a katolikus híveknek vasárnaponként szentmisén részt venniük, miután a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) visszavonta a korábbi általános felmentést – tájékoztatta az MKPK sajtószolgálata az MTI-t.

Azt írták: a püspökök testülete a döntést a járványügyi szakemberek véleményét, a járványügyi korlátozások enyhítését és a beoltottak számának növekedését figyelembe véve hozta meg.

Kitértek arra: az általános morális elvek továbbra is érvényesek, így aki az élethelyzete, például betegség vagy karantén miatt nem vehet részt személyesen a szentmisén, az „a vasárnapot továbbra is egyéni imával, a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével, szentmise-közvetítésbe való bekapcsolódással vagy más módon szentelje meg”.

Hozzátették, a szentmisén továbbra is felelősen és körültekintően, a járványügyi előírások betartásával lehet részt venni, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.

Az egyházi törvénykönyv értelmében a megyés püspökök ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Az MKPK először 2020 márciusában mentette fel a híveket a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, a felmentést nyáron, a járványhelyzet javulásával visszavonták, majd a harmadik hullám idején, idén márciusban újra megadták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában