tömeggyilkosság

2021.06.24. 16:49

Gyerekkatonák hajtottak végre júniusi Burkina Fasó-i vérengzést

Jórészt 12 és 14 év közötti gyerekkatonák hajtották végre a több mint 130 halálos áldozatot követelő június elejei vérengzést Burkina Fasóban – közölte csütörtökön az ENSZ és az afrikai ország kormánya.

A fegyveres támadók június 4-én este rohanták le Solhan települését tüzet nyitva a civilekre és felperzselve a lakóépületeket. A dzshidista felkelés 2015-ös kezdete óta nem volt ekkora vérfürdő az országban.

Ousseni Tamboura kormányszóvivő arról számolt be, hogy a támadók túlnyomó többsége gyerekkatona volt.

– A leghatározottabban elítéljük, hogy gyermekeket és fiatalokat toboroznak. Ez súlyos megsértése az alapvető jogaiknak – hangsúlyozta az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

ENSZ-békefenntartók és a külföldi fegyveres erők beavatkozása ellenére

továbbra is garázdálkodnak az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekhez köthető csoportok Nyugat-Afrika Száhel övezetében.

Helyi tisztségviselők szerint Burkina Faso északi területein dzsihadisték kiterjedt térségeket tartanak ellenőrzésük alatt. Mint mondták, az utóbbi évben többször is gyermekkatonákat vetettek be a szélsőségesek, de azelőtt még nem volt arra példa, hogy ilyen mértékben.

A Burkina Fasó-i hadsereg május 5-én katonai műveletbe kezdett az északi és a száheli térségben, de egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot, amelyben több mint 1400-an vesztették életüket és legalább egymillióan váltak földönfutóvá az elmúlt években. Az UNICEF szerint az erőszak miatt több mint 2200 iskolát is be kellett zárni, ami több mint 300 ezer gyermek életére van kihatással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában