Járvány

2021.06.03. 17:46

Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket

Annak ellenére, hogy a szlovén kormány által felállított ütemterv szerint az úgynevezett „zöld szakaszba” lépett az ország, Ljubljana további egy héttel meghosszabbította a járványügyi intézkedéseket, amelyeket a reprodukciós ráta emelkedésével indokolt – írta a helyi sajtó csütörtökön.

A zöld szakasz azt jelenti, hogy heti átlagban háromszáz alá mérséklődik az új fertőzöttek száma. Ebben az esetben a higiéniai előírások betartása mellett megszűnnek a korlátozások, de továbbra sem nyithatnak ki az éjszakai szórakozóhelyek és a diszkók. Nőtt azonban a reprodukciós ráta (amely azt mutatja, hogy egy ember hány másiknak adja át a fertőzést), 0,7-ről 0,95-re. Emiatt a kormány elhalasztotta az újabb nyitást.

Engedményeket tett ugyanakkor a határátlépésnél. Szombattól azok, akik nincsenek beoltva, vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, antigén gyorsteszttel is beléphetnek az országba. Korábban ezt csak PCR-teszt felmutatásával tehették meg. Szlovénia nemcsak az EU-ban kiállított teszteket fogadja el, hanem többek között az Izraelben, Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, Oroszországban és Szerbiában kiadottakat is.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette: megkezdik a 12 évnél idősebb gyermekek koronavírus elleni oltását.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 681 945-en kaptak, közülük 432 280-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 39,4, illetve 25 százaléka.

A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 273 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 254 ezret. Az elmúlt napon három beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4703-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 213-an vannak kórházban, 60-en közülük intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 280 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 357 109-et. Az elmúlt 24 órában a vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében 14-en haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8056-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 653 beteget ápolnak, közülük 66-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 312 272-en kaptak védőoltást, közülük 535 042-nek már a második adag vakcinát is beadták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában