Ország-világ

2021.07.19. 14:49

Szakértő: kétséges, hogy egy csúcstechnológiás kémszoftver bármilyen nyomot hagy

Horváth József szerint egy jól behatárolható kör a politika mocsarába akarja lerántani a rendvédelmi szerveket, a titkosszolgálatokat.

A Direkt36 a Telex.hu portálon számolt be arról, hogy állításuk szerint az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust magyar célszemélyek ellen is használták, akik között voltak „tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is”.

Az ügy kapcsán a Magyar Nemzet megkereste Horváth József titkosszolgálati szakértőt, aki a lapnak kijelentette: a megjelent cikkekben semmiféle hírt nem lát. Véleménye szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a hatályos törvények alapján végzik a munkájukat. – Magyarországon senkit nem figyelhetnek meg bírói, valamint igazságügyi miniszteri engedély nélkül – szögezte le Horváth. Hozzátette: „Rendkívül káros az a folyamat, amellyel egy jól behatárolható kör a politika mocsarába akarja lerántani a rendvédelmi szerveket, a titkosszolgálatokat.” Horváth József ugyanakkor teljesen természetesnek tartja, hogy a technika fejlődésének köszönhetően rendre új termékek jelennek meg a piacon, amelyekből értelemszerűen a magyar állam is vásárol. – Ez azonban elmondható a világ legtöbb titkosszolgálatáról – jegyezte meg.

Kétségeinek adott ugyanakkor hangot, hogy egy csúcstechnológiát képviselő izraeli fejlesztésű kémszoftver bármilyen nyomot hagyhat a telefonokon.

A témára közleményben reagált Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. Mint írta, „a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát”.

Kiemelte: a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják, ezért nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása.

Halász János leszögezte: „Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el. Azt várjuk el tőlük a továbbiakban is, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg Magyarország biztonságát, jogos érdekeit” – olvasható a közleményben.

A Magyar Nemzet cikke megemlíti, hogy az ügy kirobbantásában aktív szerepet vállalt az Amnesty International (AI) mellett egy Citizen Lab nevű kanadai szervezet is. Ez utóbbi a cikkek tanúsága szerint több, a megfigyelésben érintett készüléket is átvizsgált. A Telex így számolt be erről: „az AI megosztotta több készülék esetében is a vizsgálatok alapját képező adatokat a Citizen Lab kutatóival, akik megerősítették, hogy azokat [a vizsgált készülékeket – szerk.] Pegasusszal törték fel. A Citizen Lab átnézte az AI vizsgálati módszerét is, és szakmailag rendben találta” – olvasható a Telexen.

Talán nem meglepő, hogy mindkét szervezet jelentős anyagi segítséget kap a Soros György-féle Open Society Foundationstől. Az AI kapcsán erről az erős kötődésről már többször is írt a hazai sajtó, a Citizen Lab pedig a honlapján számol be a támogatás tényéről. Vagyis lényegében két Soros-szervezet felügyelte és értékelte egymás munkáját.

A kémszoftvert gyártó izraeli cég, az NSO egyébként vitatja, hogy az ügyet vizsgáló nemzetközi újságírócsapat, a Forbidden Stories birtokába jutott telefonszámok valóban a Pegasus célpontjai lennének. A cég szerint lehetséges, hogy a listán szereplő számok csak egy nyilvánosan hozzáférhető úgynevezett HLR-adatbázisból származnak. A HLR (Home Location Register) egy olyan rendszer, amely a mobiltelefon-hálózatok működését segíti azzal, hogy nyilvántartja az egyes készülékek földrajzi helyét és más azonosítóit, és így lehetővé teszi a hívások és sms-ek irányítását – számolt be róla a Telex.hu.

Az ügy kapcsán az Index.hu szemlézte a kémszoftvert gyártó NSO izraeli cég közleményét, amely szerint „a Forbidden Stories jelentése tele van téves feltételezésekkel és megalapozatlan elméletekkel, amelyek komoly kétségeket vetnek fel a források megbízhatóságával kapcsolatban. Olyan információkat közöltek, amelyek messze állnak a valóságtól. Határozottan tagadjuk a jelentésükben megjelent hamis állításokat. Forrásaik olyan információkkal szolgáltak számukra, amelyeknek nincs ténybeli megalapozottságuk, ezt az állításaikat alátámasztó dokumentáció hiánya is igazolja. Valójában ezek az állítások annyira felháborítóak és távol állnak az igazságtól, hogy az NSO rágalmazási per indítását fontolgatja.” Hozzáteszik: a rendszert kizárólag bevizsgált kormányok bűnüldöző és hírszerző ügynökségeinek értékesítik azzal a céllal, hogy a bűncselekmények és terrorcselekmények megelőzésével életeket mentsenek.

A magyar kormány annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy „nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, és hozzátették, hogy Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

A Telex szerint a kémszoftver kapcsán érintett lehet Varga Zoltán üzletember, a 24.hu tulajdonosa és egyes üzlettársai vagy ismerősei; Panyi Szabolcs és Szabó András Direkt36-os újságírók és Dercsényi Dávid, a HVG volt újságírója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában