Ország-világ

2021.08.26. 11:40

Az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emmi

Fontos, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat.

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.

Az Emmi azt közölte, hogy miután a koronavírus elleni sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapi életben, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő ilyen intézkedéseket.

Fontos azonban, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat, és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra – közölte a minisztérium.

Erről levelében tájékoztatta a köznevelési intézményeket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb lesz, mint az egy évvel ezelőtti volt, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva, és a 12 év feletti diákok közül is 168 ezren felvették az oltást – tették hozzá.

A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyerekeknek is ez a legjobb. „Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében” – áll az Emmi közleményében.

Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását – írták.

„Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik” – tudatta a minisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában