Belpolitika

2021.08.11. 11:40

Jaroslaw Gowin pártja kilép a lengyel kormánykoalícióból

Kilép egy kisebb párt a lengyel kormánykoalícióból. A Jaroslaw Gowin távozó kormányfőhelyettes vezette Egyetértés kilépéséről a szervezet választmánya szerdán döntött.

Az Egyetértés szóvivője a választmányi ülés után közölte: a párt képviselői elhagyják a kormánytábor frakcióját az alsóházban, és saját parlamenti csoportot alapítanak.

Az Egyetértésnek 12 képviselője van a 460 fős szejmben. Ha mindannyian távoznak, a Jog és Igazságosság (PiS) által irányított kormánykoalíciónak 220 mandátuma lesz, vagyis formálisan elveszíti többségét.

Piotr Müller kormányszóvivő egy szerdai rádióinterjúban elmondta: az Egyetértés soraiban, valamint más, kormánytáboron kívüli képviselők között akadnak most is olyanok, akik támogatása biztosítja a többséget.

A PiS szóvivője, Radoslaw Fogiel reményét fejezte ki, hogy sikerül megőrizni a kormánytöbbséget, de nem zárta ki a kisebbségi kormányzás lehetőségét sem.

A valódi parlamenti erőviszonyokra fényt deríthetnek a szerdai alsóházi ülés napirendjén szereplő szavazások több, a PiS-kormány számára fontos jogszabályról. Köztük van a médiatörvény módosítása, amely érinti a TVN24 amerikai hírtévét is.

Kormánykoalíción belüli, a többi között a médiatörvény, valamint a Lengyel Megállapodás nevű fejlesztési programban foglalt adóreform kapcsán kialakult ellentétek miatt Mateusz Morawiecki miniszterelnök kedden kezdeményezte az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin leváltását a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri posztról.

Gowin ezt már kedden a kormánykoalíció tényleges felbomlásának nevezte. Gowin leváltása után lemondott posztjáról Marcin Ociepa, az Egyetértés nemzetvédelmiminiszter-helyettese.

A kormánykoalíció eddig három pártból állt: a PiS és az Egyetértés mellett a Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter által vezetett Szolidáris Lengyelországból. A PiS parlamenti frakciójában ülnek viszont az Egyetértésből nemrég kivált Republikánus Párt tagjai is.

Emellett a PiS június közepén megegyezett a Lengyel Megállapodás támogatásáról a volt elnökjelölt, Pawel Kukiz rockénekes által irányított kisebb ellenzéki tömörüléssel. Ez az egyezség, valamint egy-két független képviselő voksa elvileg biztosíthatja a PiS többségét egyes szavazásokon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában