Ország-világ

2021.08.28. 14:20

Rétvári: nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek

A demokráciában nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek, mert ezek alapja szélsőségesen demokráciaellenes, családellenes, keresztényellenes és zsidóellenes – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Fotós: Mohai Balázs

Rétvári Bence a Szarvas téren, a Kitelepítettek emlékművénél, a hortobágyi kényszermunkatábor áldozatainak tiszteletére szervezett megemlékezésen hangsúlyozta:

a kommunista eszméknek soha, semmikor, a világ egyetlen országában sem szabad teret engedni, mert az mindig mérhetetlen emberi szenvedéshez vezetett.

„Mi Közép-Európában joggal követeljük, hogy amit az itt élő népek a helyi gulagokban a Baltikumtól a Balkánig megszenvedtek, kegyelettel emlékezzünk. A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján nemcsak azokra emlékezünk, akik ott voltak ezekben a kényszer munkatáborokban, hanem arra is, hogy ez

az egész emberiség ellen elkövetett bűncselekmény volt”

- fejtette ki az államtitkár.

Megjegyezte: ezért javasolta Magyarország két évvel ezelőtt az ENSZ-ben, hogy legyen közös világnap, amikor a kommunista diktatúrák százmillió áldozatára emlékezünk, de „a világszervezet főtitkára különböző érvekkel nem hajlandó ezt kellőképpen kezelni, napirendre tűzni”.

Rétvári Bence szólt arról, hogy a hortobágyi kényszermunkatáborba mintegy tízezer embert telepítettek ki 1950 és 1953 között bírói ítélet nélkül. Hozzátette: nem volt bűnük, annak a hatalmi gépezetnek voltak az áldozatai, amely meg akarta félemlíteni az egész országot.

Az államtitkár – Ronald Reagan egykori amerikai elnököt idézve – azt mondta, a szabadság mindig egy generációra van a kihalástól.

„Országunk függetlenségéből egy centit sem szabad engedni, soha sem szabad a szólásszabadságból és a vallásszabadságból sem engedni egy percnyit sem, és azt sem hagyhatjuk, hogy a politikai korrektség az embereket megfossza az őszinte beszéd lehetőségétől”.

A megemlékezésen az emlékműnél koszorút helyezett el az Emmi, a Szabadságharcosokért Közalapítvány, a budapesti Gulag Alapítvány, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, a hortobágyi kényszermunkatáborba elhurcoltak nevében pedig Badi Györgyi és Mihajlov Georginé koszorúzott.

Borítókép: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára megkoszorúzza a Kitelepítettek emlékművét a hortobágyi kényszermunkatábor áldozatainak tiszteletére szervezett megemlékezésen Budapesten, az I. kerületi Szarvas téren 2021. augusztus 28-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában