interjú

2021.08.07. 22:25

Ruszin-Szendi Romulusz: Nálam vannak olyan piros vonalak, amiket nem engedek, hogy átlépjenek

Ruszin-Szendi Romulusz úgy tartja: a magyar katona nem csak fegyverrel képes szolgálni Magyarországot.

Kiss Dóra / haon.hu

A napokban tartották a KFOR-kontingens 25. váltásának kibocsátó ünnepségét Debrecenben, melyen Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy is részt vett. A Magyar Honvédség június 3-án kinevezett parancsnoka korábban Debrecenben szolgált dandártábornokként, mondhatni, hazajött elbúcsúztatni a koszovói és libanoni misszióra készülő katonákat. Az ünnepség után Ruszin-Szendi Romuluszt a Napló többek között a honvédség hazai és nemzetközi megítéléséről kérdezte, de egyaránt szóba került az önkéntes állomány és a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium szerepe. Sőt, egy személyes történetet is megosztott a haon.hu által készített interjúban.

Milyen tervekkel vette át a parancsnoki kinevezést, milyen átalakulás várható a Magyar Honvédség háza táján?

Ha átalakulás nem is várható, de mindenképpen szeretnénk fejlődni tovább. Számomra nagyon fontos a harcoló állomány létszámának és képességének további növelése. Az elődeim megkezdték azt a haditechnikai fejlesztést, amely nemcsak ígéret, hanem mindenki láthatja, hogy meg is valósul. Bejöttek a helikopterek, várjuk a következőket, itt van már a Leopárdok első fele, az új páncéltörő eszközök, megérkeztek az elsődleges és másodlagos fegyvereink, más egyenruhánk van, az egyéni harcászati felszerelés pedig folyamatosan bővül. Megköttettek a szerződések a rámpás gépre, a légvédelemre, a radarra. Olyan átfogó haditechnikai fejlesztésen megyünk keresztül, amely magával vonzza, hogy figyelni kell az ezt kiszolgáló, üzemeltető és működtető személyi állományra is. A technikai beérkezéssel párhuzamosan az állományt fel kell készíteni ennek az új filozófiát megkövetelő Magyar Honvédségnek a működtetésére, vezetésére. Ez az elsődleges szempont, éppen ezért a harcoló állományra próbáljuk a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Mindig, mindenkor meglegyen a szükséges és elégséges felszerelés, tudás, tapasztalat, ami olyan küldetésekben, mint most a KFOR, megadja azt a magabiztosságot, hogy el tudják végezni a feladatot.

Milyen a honvédség megítélése, a társadalmi megbecsülése idehaza?

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a társadalom még jobban elfogadja a Magyar Honvédséget, sokkal többet tudjon rólunk, arról, mit csinálunk. A sorkötelesség felfüggesztése után az állandó kapcsolat megszűnt. Most egyre többen látják Magyarországon a migránshelyzetből és a pandémiából kifolyólag, hogy

a magyar katona nemcsak fegyverrel képes szolgálni Magyarországot, hanem azokon a területeken, amelyek az ő portfóliójába beleillenek – néha azokon kívül is – mindig helytáll, és számíthatnak rá.

Nem nagyon van olyan fel­adat, amit nem tudunk vagy nem akarunk megoldani, ez nyilván közelebb hozott minket a társadalomhoz. Ezt szeretnénk folytatni, főleg úgy, hogy a fiatalok ismerjék meg a Magyar Honvédséget. Most már vannak családok, apák, édesanyák, akik nem szolgáltak már katonaként, ők már nem tudnak katona­sztorikat mesélni a gyerekeknek. Nekünk kell felvállalni azt a hálás feladatot, hogy megmutassuk a következő nemzedéknek, mit is jelent a honvédelem, mit csinál a magyar katona. Nem titkolt célunk az is, hogy mindig legyen elégséges és képzett jelentkező a honvédelmi feladatok ellátásához.

 

Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy
Fotó: haon.hu / Kovács Péter

 

Hogyan lehet elérni azt, hogy minél többen csatlakozzanak a honvédséghez?

Megpróbálunk a fiatalok fejével gondolkozni, s ez nehéz. Ez kettős feladat; megvannak azok az állandó értékei a Magyar Honvédségnek, a magyar katonának, amikből nem fogunk engedni, ilyen például az a hagyománytisztelet, amit ez az ünnepség is megmutatott. Azt gondolom, és hiszek benne, hogy fontos az együvé tartozás, a munka, a csapatszellem, a zászló becsülete, azok az alapvető magyar és emberi értékek, amiket igyekszünk képviselni a mindennapokban. Ezek mind olyan dolgok, amikkel a Magyar Honvédségen keresztül könnyebben megismerkedhet a fiatal. Ugyanakkor szinte nincs olyan szakma, ami nem jelenik meg nálunk. Mindenki a saját szakmájában tud kiteljesedni, és ha ezt hivatásosként tudja vállalni, akkor valóban élethivatást tudunk biztosítani. Mindemellett van egy óriási kalandlehetőség is: nekünk külföldi misszióban kell részt vennünk, helyt kell állni nemzetközi környezetben, idegen nyelven kell parancsokat adni és kapni. Ott nemcsak saját magunknak, hanem a nemzetközi elvárásoknak is meg kell felelni, ez kihívás mindenkinek. Aki szeretné ezeket a kihívásokat megtapasztalni, szeretné azt, hogy fizikailag, mentálisan és az átlagosnál több legyen – hiszen többnek kell lenni, mert nekünk kell megvédeni az átlagot –, akkor megtalálja a helyét a Magyar Honvédségben.

A nemzetközi színtéren hol tart a magyar katonák megítélése? Jelzésértékű az, hogy most először magyar parancsnoka lesz a KFOR-nak Kajári Ferenc vezérőrnagy személyében?

Abszolút jelzésértékű. Sokan kérdezik, hogyan ítélnek meg minket a NATO-ban, hiszen kis ország vagyunk. Ha a NATO legnagyobb szárazföldi küldetését magyar parancsnok fogja vezetni, azt gondolom, jobb választ nem is lehet adni arra, hogy mi az értéke a magyar katonának. Itthon elkötelezett hívei vagyunk a honvédelemnek, és hiszünk a magyar katona erejében, de lehet, hogy ez nem objektív vélemény. De ha a nemzetköziek azt mondják, ők hajlandók magyar parancsnokság alatt elvégezni ezt a kiemelt munkát, akkor az sokkal jobb és objektívebb értékítélet, mint amit mi magunkról bármikor ki tudunk állítani.

Most az önkéntes állomány egy része is csatlakozik a koszovói misszióhoz. Nekik milyen szerepük van a Magyar Honvédségben?

Békeidőben mindenki önkéntes, hiszen aki a hivatásos állományt választja, ő maga dönti el, hogy ezt a hivatást szeretné űzni. Van, aki teljes munkaidőben, 24/7-ben végzi ezt. Azért találtuk ki az önkéntes tartalékos rendszert is, hogy aki nem tudja vagy nem szeretné ezt hivatásosként űzni, mert megvan a saját hivatása, szakmája, állandó bevételi forrása, de ugyanakkor elkötelezett, szeretne segíteni, vagy csak szeretné magát kipróbálni, az ezt megteheti. Ugyanakkor ha szeretné mélységében is megtapasztalni azokat, amiket a hivatásos katona elsajátít, annak eklatáns példája ez a két szakasz, amely most műveleti területre megy. Fel tudjuk készíteni a tartalékosainkat is erre a feladatra. Ennek az egésznek ez a lényege; attól, hogy ő tartalékos katona, ha a kiképzettségi szintnek arra a fokára ér, akkor valahol egyenrangú lesz az átlagos katonával. A különleges jogrendben is ez a lényeg, hogy a tartalékosaink sokkal könnyebben fordíthatók át tényleges katonai szolgálatra, hiszen az alapkiképzésük és alap szakmai képzettségük már megvan. Ezért találtuk ki és vezettük be az önkéntes katonai szolgálatot, mely egy 2+4 hónapos kiképzést jelent.

A hivatásos katonáknak változott az illetményrendszere az utóbbi években. Elég vonzó lehet már ahhoz, hogy minél nagyobb legyen az állomány létszáma?

Meggyőződésem, hogy igen. Az elmúlt években folyamatosan emelkedett az illetményünk. Azt szoktam mondani, a kollégákkal elégedettek lehetünk a fizetésünkkel, nemcsak úgy, hogy én az övékkel, ők pedig az enyémmel, hanem valóban méltó módon el lehet tartani a családokat, és félre is lehet tenni a jövedelmekből. Azt gondolom, valóban kiszámítható és állandó hivatást tud a Magyar Honvédség nyújtani, ugyanakkor életpálya is tud lenni. Aki tartósan kötelezi el magát a honvédelemnek, az akár a nyugdíjig – vagy ahogy szoktunk fogalmazni, a sírig – ennek a nagy családnak a tagja tud maradni.

Ha már életpálya: Debrecenben is jelen van a kadétprogram. Ennek milyen jelentősége van, milyen szerepet szánnak a debreceni honvédiskolának?

A kadétprogramunk folyamatosan működik, három szintje van, a legmagasabb, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium itt, Debrecenben működik. Itt a diákok egész héten bent vannak, nem mehetnek haza a tanítás után, hiszen ők egy emelt szintű honvédelmi nevelést kapnak amellett, hogy felkészítjük őket az érettségire vagy valamelyik szakmára. Ezt szeretnénk bővíteni, nemsokára meg fogjuk nyitni Nyíregyházán azt a honvédkollégiumot, amely ugyanazt a lendületet képviseli, 2022-től pedig szeretnénk, ha Hódmezővásárhelyen tudnánk ugyanígy alulról építkezve, egy osztállyal, egy évfolyammal elindulni. Azt gondolom, aki már fiatalkorban csatlakozik ehhez, azt végig fogják kísérni egész életében a honvédség értékei, az a plusz, amit a katonák, a bajtársak tudnak nyújtani. Nem követelmény az, hogy nekik egyenruhában kell folytatni majd az életüket. De amit a honvédkollégium sikeres elvégzésével, az ott töltött idővel magukévá tesznek, meggyőződésem, hogy sikeres emberré teheti őket a jövőben is. Mindezek mellé egy pici ösztöndíjat is tudunk adni, ami segíthet a fiataloknak megvalósítani az álmaikat, de ez csak egy pluszdolog.

A beszélgetésünk elején említette, hogy ma már a családok többségében nem tudnak katonasztorit mesélni. Önnek van kedvenc katonasztorija?

Igen, van több is. Kutattam a hadtörténelmet, érdekes, hogy az első világháború óta mondhatjuk azt:

ami hadszíntéren történik, azt a magyar katona nem hozza haza magával.

Ami kint történik műveleti területen, a veszélyben, azt azokkal a kollégákkal megbeszéljük, akikkel átéltük, de a család sem nagyon tud róla. A katonasztorik megvannak, s arról szólnak, amit itthon a gyakorlótéren és a laktanyában művelünk, de az igazi komoly dolgokról a mai magyar katona sem beszél, maximum egymás között. Hadd mondjak el egyet, ami a parancsnoki életemnek kiemelkedő része volt, és nem vidám történet. Itt szeretnék arra utalni, hogy most nagyon sok támadás ér minket a hadseregen belül néha feltűnt erőszakkal kapcsolatban. Nálam vannak piros vonalak, amiket nem engedek, hogy átlépjenek. Volt egy kollégám, aki gyakorlatilag a testével védett műveleti területen, nagyon szerettem ezt az altiszt kollégát, de ő is átlépett egy olyan határt, amiről előre megmondtam, hogy aki átlépi, az nem való a Magyar Honvédségbe. Amikor tudomásomra jutott, hogy mégis megtette, elmondtam neki, hogy a közös munkának sajnos vége, bármit is tettünk a múltban. Az utolsó munkanapján ő hozott nekem ajándékot, hogy megköszönje a közös szolgálatot. Ha felállítjuk a mércéket, amiket mindenki tud és betart, akkor ez vissza­vezethet minket azokhoz az értékekhez, amelyekről a beszélgetésünk elején szóltam. Ezekből nem fogunk engedni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában