afganisztán

2021.09.26. 20:33

Helyi tálib vezetők betiltották a szakállak leborotválását

A dél-afganisztáni Hilmend tartományban a radikális iszlamista tálibok helyi tisztségviselői betiltották a szakállak leborotválását – közölte vasárnap az afgán sajtó.

Háfiz Rasíd Hilmend, a tálibok tájékoztatási és kulturális igazgatója az Etilaatroz című helyi lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a döntés a vallási szabályokat fenntartó tartományi rendőrségnek a helyi fodrász szalonok tulajdonosaival tartott tanácskozásán született.

A tálib hatóságok a közösségi médiában közétett

hivatalos körüzenetben figyelmeztették a fodrászokat annak következményeire, ha bizonyíthatóan levágták valakinek a szakállát.

Ezeket azonban nem hozták nyilvánosságra.

A tálibok augusztus közepén vették át a hatalmat. Azóta felszámolták a koedukált felsőoktatást, a nőknek kötelezővé tették a hidzsáb, azaz a muszlim fejkendő viseletét, s néhány tartományban nem engedik őket dolgozni, leszámítva az egészségügyet és az oktatást. Ezen felül a lányoknak megtiltották, hogy a 6. osztályon túl iskolába járjanak.

Hírügynökségek szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy a tálibok a nőket elnyomva fogják-e irányítani az országot, ahogy azt a kilencvenes évek végén tették, vagy enyhítenek a szigoron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában