határon innen és túl

2021.09.15. 19:32

Lezárult a Kárpát-medencei magyarság együttműködését erősítő program

Lezárult az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nagyszabású, határokon átívelő projektje, melyet a Magyar Cserkészszövetséggel konzorciumi partnerségben valósított meg az elmúlt három esztendőben. A zárókonferenciának a szegedi Gál Ferenc Egyetem adott otthont szerdán.

Forrás: Délmagyar

Fotó: Kuklis István

A „Lépj át a határaidon!” elnevezésű projekt zárórendezvényén részt vett Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára is. A Délmagyar.hu cikke szerint kifejtette,

a projekt átfogó célja a Kárpát-medencében élő magyarság, a határon innen és túlra szakadt nemzettársaink közötti kulturális- és hagyományőrző kapcsolatok erősítése. Szakmai hálózatok kiépítésével, jó gyakorlatok megosztásával elősegíteni, katalizálni a nemzeti összetartozás, a közös identitásérzet megélését.

Latorcai Csaba
Fotó: Kuklis István / Délmagyar

Együttműködési mátrix

– E programban egyházak, civil szervezetek fogtak össze határon innen és túl. Egy együttműködési mátrixot alakítottunk ki. A projekt rendkívül sikeres volt, különös tekintettel arra, hogy nem csupán az általános együttműködést volt hivatott elősegíteni, hanem a leszakadt térségek és a szociálisan hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatását is. Hatalmas hozadéka, hogy a magyarság egységének biztosítása nem csupán vérségi kötelék, hanem a közös kultúra alapján történt meg. E projekt pedig rámutatott, hogy e kultúra alapja a közös hit – fejtette ki az államtitkár.

Az Európai Unió Szociális Alapja és a magyar kormány egymilliárd forintos társfinanszírzásával megvalósult program során mintegy 80 esemény révén több mint nyolcezer ember együttműködését sikerült elősegíteni.

Immunitást adott a résztvevőknek

Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök úgy fogalmazott, a projekt olyan volt, mint a járvány esetében a védőoltás.

– Hiszen valódi értékek mentén erősödhettek az érintett közösségek tagjai identitásukban, magyarságukban és keresztény gyökereikben. Közösségi élményeket, szakmai tapasztalatokat gyűjthettek. Ahogy a vakcinával immunitást nyerhet az ember a járvánnyal szemben, e projekt résztvevői immunitást nyerhettek az ellen a degenerált ideológia ellen, mely nagyon divatos most Európa nagy részében. Amely arra irányul, hogy a nihilizmus diktatúrájának megvalósítására kényszerítsen minél több társadalmat azáltal, hogy elveszíti az ember családi, nemi, nemzeti, vallási identitását – részletezte a püspök.

450 szervezet kapcsolódott össze

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő fő küldetéséről Monszpart Zsolt igazgató beszélt a megjelenteknek.

– Célunk, hogy segítsük az emberek tehetségét, tudását, szakértelmét a lehető legmagasabb szinten kifejteni. E projektben is ez valósult meg. Összekapcsoltuk a határon túli magyarokat a hazai fiatalokkal, a projektben megcélzott 18-25 éves korosztályt, amely óriási dinamikát és kreativitást hordoz magában – fogalmazott, majd köszönetet mondott a Magyar Cserkésszövetségnek, amelynek tagjai fesziválok, táborok, vezetőképző alkalmak szervezésével vett részt a projektben, rendezvényeikbe bevonva a Kárpát-medencei magyar cserkészszövetségeket és -csapatokat.

Arról is beszélt, hogy 450 szervezet kapcsolódott össze a programnak köszönhetően. Szakmai napokkal segítették e közösségek hazai és uniós pályázati rendszerek közötti eligazodását, erősítették az egyházak és a civil szervezetek közötti együttműködést, biztosították a határon belül és azon túl élő fiatalok találkozásának és megismerkedésének, tapasztalatcseréjének lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában