tragédia

2021.09.28. 10:02

Robbanás történt egy lakóépületben Svédországban, többen kórházba kerültek

A rendőrség közölte, hogy nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Robbanás történt egy lakóépületben a svédországi Göteborgban kedd reggel, több embert kórházba kellett szállítani – tájékoztatott az SR svéd közszolgálati rádióadó.

Több svéd hírforrás szerint huszonhárom embert vittek kórházba: ötöt mentőautóval, tizennyolcat pedig busszal. Többségük könnyű sérülést szenvedett, de néhány ember állapota súlyos.

A Sahlgrenska Egyetemi Kórház szóvivője jelezte: három súlyosan sérült nő volt azok között, akiket beszállítottak a klinikára.

A rendőrség közölte, hogy nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. A robbanás eredetét még nem tudják.

Az Annedal nevű városrészben található társasház lakóit kimentették, és a tűzoltók megkezdték a lángok eloltását. A mentőcsapatok egyik szóvivője elmondta, hogy százakat evakuáltak a környékről.

A robbanás több lakást és lépcsőt megrongált.

Svédországban egyre gyakoribbá váltak a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények az elmúlt években, és a rivális csoportok leszámolásaik során többször robbantottak és lövöldöztek is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában