kormányfőváltás

2021.11.10. 16:28

Benyújtotta lemondását Stefan Löfven svéd kormányfő

Hivatalosan is benyújtotta lemondását szerdán Stefan Löfven svéd kormányfő, utódja várhatóan Magdalena Andersson pénzügyminiszter lesz.

Löfven hétéves kormányzás után augusztusban jelentette be, hogy novemberben lemond kormányfői és szociáldemokrata pártelnöki tisztségéről.

Előzőleg, június végén elveszítette a radikális jobboldali Svéd Demokraták által ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, július elején azonban újra őt választották meg miniszterelnökké, véget vetve ezzel a kormányválságnak, amely a lakásbérleti díjak szabályozásának tervbe vett reformja miatt alakult ki.

A kormányon levő Szociáldemokrata Párt november elején választotta meg elnökének Magdalena Anderssont. Ahhoz, hogy a parlament elfogadja őt új kormányfőnek, Anderssonnak a szociáldemokraták minden partnerpártjának támogatását is el kellene nyernie. A parlamenti szavazás időpontját még nem jelölték ki. Andersson lehet majd Svédország első női kormányfője.

Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában