iszlamista terror

2021.11.17. 14:55

Indonéziában letartóztattak egy terrorszervezetet támogató vallástudóst

Az indonéziai hatóságok letartóztatták az ország legfelsőbb iszlám tanácsának egyik tagját, akit azzal gyanúsítanak, hogy alapítványán keresztül az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Dzsema Iszlamíja (Jemaah Islamiah) terrorszervezetnek gyűjtött támogatásokat – jelentette be szerdán a helyi rendőrség.

Rusdi Hartono rendőrségi szóvivő azt közölte, hogy Ahmad Zain an-Najah egy keddi razzia során, két társával együtt került rendőrkézre.

A vallástudós oktatásra és egyéb szociális tevékenységek támogatására hozott létre alapítványt, de a gyanú szerint az ide befolyó összegek egy része a Dzsema Iszlamíja kasszájába jutott.

A szervezet követte el a délkelet-ázsiai ország történetének legvéresebb terrortámadását 2002-ben Balin,

ahol a terroristák egy turistaparadicsomban több mint 200, többségében külföldről érkezett embert mészároltak le. A világ legnagyobb lélekszámú iszlám országának számító Indonéziában az utóbbi években – feltételezhetően a Szíriából és Irakból hazatérő dzsihadisták miatt – megszaporodtak az iszlamista merényletek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában