Járvány

2021.11.05. 19:10

Portugália új szabályokat vezet be az otthon dolgozók védelmére

Új munkaügyi törvényt hagyott jóvá pénteken a portugál parlament, amely nagyobb védelmet nyújt az otthon dolgozók számára.

Az új szabályokat amiatt fogadták el, mert egyre többen dolgoznak otthon a koronavírus-járvány miatt – közölte a kormány szóvivője. Hozzátette: a kabinet tisztában van az otthon dolgozás előnyeivel, és ennek megfelelően akarta módosítani a munkaügyi szabályokat.

A szabályozás újabb büntetéssel sújtja azokat a cégeket, amelyek nem tartják tiszteletben a dolgozók, illetve hozzátartozóik magánéletét, és kötelezi a foglalkoztatókat, hogy térítsék meg az otthoni munkavégzéssel kapcsolatos költségeket.

Az új jogszabályok szerint a vállalatok – a rendkívüli körülményeket leszámítva – nem kereshetik a foglalkoztatottakat munkaidőn kívül.

Az alkalmazottaknak ugyanakkor legalább kéthavonta találkozniuk kell a főnökeikkel, hogy elkerüljék az elszigetelődést.

A cégeknek meg kell téríteniük a dolgozók számára az otthoni munkavégzés miatt megnövekedett személyes kiadásokat, mint az áram, illetve az internet.

A képviselők azt a rendelkezést nem szavazták meg, amely szerint a dolgozók munkaidőn kívül kikapcsolhatták volna a céges kommunikációs eszközöket.

A szabályokat megsértő munkáltatók bírsággal sújthatók.

A munkaügyi törvény módosítása az egyike a portugál parlament utolsó intézkedéseinek, mielőtt a januári előrehozott választások előtt feloszlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában