Járvány

2021.12.06. 08:02

A járvány megduplázta a mentőszolgálat feladatait

A pandémia hatására megduplázódott a mentősök feladatainak száma, a járvány negyedik hullámában pedig ismét fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma – mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, aki egyben mindenkit arra kért, hogy vegye fel az oltást.

A főigazgató felidézte, hogy 2017 óta – amikor kinevezték az OMSZ élére – olyan lépéseket tettek meg, amelyek a mentőszolgálat megújítása mellett a koronavírus-járványra való felkészülésben is segítettek. Kiemelte egyebek mellett a mentőautópark megújítását, valamint a digitalizációt, amelynek révén percre pontosan látják, mit csinál egy adott mentőegység, hány esetük van, milyen a védőfelszerelés-ellátottságuk, hova tudnak még beteget szállítani.

Az aktuális járványhelyzetet érintő kérdésre Csató Gábor az oltás fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy tapasztalataik szerint azok, akik az oltásoknak köszönhetően teljes védettséget szereztek, csak ritkán szorulnak Covid miatti mentőellátásra, míg azok, akik súlyos állapotban kerülnek hozzájuk, rendszerint nem éltek az oltakozás lehetőségével. Hozzátette: véleménye szerint akárcsak a fertőzés, a mentőszolgálat leterheltsége is elkerülhető lenne, ha odafigyelnénk egymásra, és betartanánk a szükséges védelmi intézkedéseket.

Az OMSZ főigazgatója a lapnak elmondta: a járvány előtt naponta átlagosan háromezer mentési feladatuk volt, évi 1,2 millió beteget láttak el, 40-42 millió kilométert tettek meg.

A Covid miatt megduplázódott a leterheltségük, közel két év alatt az 1,2 millió mentési feladat mellett 1,7 millió mintavételt végeztek el, közel kétszázezer fertőzöttet vagy koronavírus-gyanús beteget szállítottak kórházba,

az első és a második járványhullámban ötszázezer határ menti ellenőrzést végeztek el, és a 40-42 millió kilométeren felül további 5,5 millió kilométert tettek meg. Kitért arra, hogy a kormány minden támogatást biztosított számukra, sőt azáltal, hogy kezdetektől fogva ő maga is az operatív törzs tagja, a döntéshozatalban is részt tud venni. Többször kaptak extra forrást a járvány elleni védekezési alapból, ennek része volt az a több mint hárommilliárd forint is, amivel a mentőszolgálat dolgozóinak a koronavírus-járvány során végzett többletteljesítményét honorálták – mondta el az OMSZ főigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Borítókép: Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában