Régóta fájó pont a baloldalnak a rezsicsökkentés

2022.01.20. 07:14

Márki-Zay a régi nótát fújja

Gyurcsány Ferenc már 2005-ben úgy érvelt, hogy az áremelkedéseket nem lehet megállítani az országhatároknál. Nemcsak Márki-Zay Péter, hanem más baloldali politikusok is rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, vagyis azt, hogy Orbán Viktor kormánya befagyasztotta az energiaárakat, megvédve ezzel a magyar családokat a világpiaci árváltozásoktól.

Régóta fájó pont a baloldalnak az Orbán-kormány által 2013-ban bevezetett rezsicsökkentés - írja a Magyar Nemzet. Magyarország mostani miniszterelnöke 2005-ben, még ellenzékben is arról beszélt, hogy az embereket meg kellene védeni az elszabaduló energiaáraktól. Gyurcsány Ferenc akkor, miniszterelnökként ugyanazzal az érveléssel utasította el Orbán Viktor ötletét, mint amivel most kampányol a baloldal miniszterelnök-jelöltje. 

Azért nem javaslom ezt a vitát, mert itt mélyfilozófiai különbség van közöttünk. Énszerintem, bár hozhatnánk olyan döntést is, hogy ne folyjon a folyó, ne fújjon a szél és ne emelkedjen a nap, a világpiac árait nem mi befolyásoljuk. Egy darabig lehet ezt kompenzálni kormányzati erővel, ön ebben a fajta erőben mindig nagyon bízott, gyakorolta is ezt sokszor. Én úgy látom, hogy elképesztő károkat okozott

– magyarázta Gyurcsány Ferenc az akkori ellenzék vezérének, Orbán Viktornak. 

A bukott miniszterelnök szerint Orbán javaslata „azt üzeni az embereknek, hogy gyerekek, itt vagyunk mi, politikusok, tudjátok mit, az árakat is megállítjuk a határoknál”. Gyurcsány Ferenc azt is bizonygatta, hogy az első Orbán-kormány idején meghozott, az emberek életét könnyítő döntések árát a 2002-ben hivatalba lépő baloldali kormánynak kellett megfizetnie.

Később, 2010-ben újra kormányra kerülve, Orbán Viktor megvalósította elképzelését, a rezsicsökkentés pedig 2022-ben is védi a magyar családokat a világszerte elszabaduló energiaárakkal szemben. 

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a baloldal a rezsicsökkentést már a kezdetektől támadta, 2013-ban, amikor az Orbán-kormány javaslatáról döntött az Országgyűlés, Gyurcsány Ferenc és az akkor már a DK-ban politizáló, korábban MSZP-listáról a parlamentbe jutó képviselők nem vettek részt a szavazáson. Csak Szűcs Erika és Vadai Ágnes jelentek meg, ők azonban nemmel szavaztak. 

Szél Bernadett, aki korábban az LMP-ben politizált, az idei választáson pedig a baloldal közös jelöltje lesz a Pest megyei 2. számú országos egyéni választókerületben, 2014-ben így kritizálta az árszabályozást: „Ez nem is rezsicsökkentés, hanem rezsihazugság, mert az olcsó gázárak nem tarthatók fenn hosszú távon, néhány éven belül emelkedni fog az ár.” Az emelkedés azonban egészen 2022-ig nem következett be. Karácsony Gergely későbbi főpolgármester még kerületi vezetőként egy civil szervezetnek írt levelében, 2018 áprilisában szintén a rezsicsökkentés eltörlése mellett érvelt. A Reális Zöldeknek írt válaszában azt írta: „Átalakítjuk a hatósági árszabályozást, amely jelenleg nem követi a világpiaci tarifákat.”

Látható tehát, hogy Márki-Zay Péter ebben sem tudott megújulást hozni a baloldalon, az unalomig ismert paneleket mondja fel újra, ezeket egészíti ki a saját észrevételeivel. 

Az egyik ilyen hírhedtté vált okfejtése volt, hogy szerinte úgy lehet rezsit csökkenteni, ha kevesebb vizet, gázt és áramot használunk. Bár a baloldal azóta plakátokon bizonygatja, hogy nem törölnék el a rezsicsökkentést, vezető politikusai rendre arról beszélnek, hogy megszüntetnék azt, amikor pedig kormányon voltak, akkor pedig tényleg nem tettek semmit az energiaárak elszabadulása ellen.

Márki-Zay Péterről egyébként korábban az is kiderült, hogy egy brüsszeli energetikai lobbiszervezetnél is dolgozott korábban (a baloldali jelölt éppen Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, 2004 és 2009 között élt Kanadában és az USA-ban). 

A baloldal miniszterelnök-jelöltje két évig delegált volt a több mint háromezer nagyvállalatot tömörítő Eurelectric nevű lobbiszervezetnél. „Az Eurelectric a közelmúltban többször is kifejezte az ellenszenvét a hatósági árszabályozással, vagyis a rezsicsökkentés ellen. Legutóbb idén novemberben támadták meg Frans Timmermansnál a román rezsicsökkentést” – írta meg nemrégiben a Kontra.hu. Márki-Zay Péter nyilvános önéletrajzaiban ezt a lobbitevékenységet nem tüntette fel, az interneten arról lehet olvasni, hogy mely magyarországi energiacégeknél dolgozott korábban. 

Koronavírusos lett Márki-Zay Péter, lemondta a programjait

A baloldal miniszterelnök-jelöltje tegnap a közösségi oldalán adta hírül, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A posztban leírtak szerint elvégzett egy tesztet, amelynek az eredménye pozitív lett. Márki-Zay a Facebook-oldalán jelezte, hogy három oltást kapott és csak megfázásos tünetei vannak, és abban reménykedik, hogy öt nap múlva folytathatja országjárását. Sajtóinformációk szerint a baloldali politikus az elmúlt napokban több helyütt járt, nyilvános rendezvényeken, de akár a tömegközlekedéssel utazva is elkaphatta, sőt akár tovább is adhatta másoknak a betegséget. Márki-Zay Péter bejegyzése alatt több baloldali politikustársa is kommentelt. A múlt pénteken a Blaha Lujza téri aluljáróban vele együtt kampányoló Jámbor András például azt írta: „Reméljük, csak pihenés lesz, kop, kop, kop. Gyógyulj, Péter!” Dobrev Klára is abban reménykedik, hogy miniszterelnök-jelöltjük minél hamarabb újra tudja kezdeni országjárását. „Gyógyulj meg, Péter, hogy mihamarabb folytathassuk a közös kampányt!” – írta hozzászólásában Gyurcsány Ferenc felesége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában