Sokan beoltatták magukat

2022.02.24. 12:59

György István: márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok

A kormány és az operatív törzs döntése nyomán márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok – jelentette be az országos oltási munkacsoport vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

György István, aki egyben a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, azt mondta, hogy csütörtökön és pénteken délután 2 és 6 óra között, szombaton pedig délelőtt 10 és délután 6 óra között regisztráció nélkül fel lehet venni a soron következő koronavírus elleni vakcinákat.

Közölte, 

eddig több mint 6 390 000-en vették fel az első oltást, mintegy 60 százalékuk pedig már a harmadikat is megkapta.

Ennek köszönhető, hogy az oltásalapú védekezés Magyarországon sikeres; működik a gazdaság és a kulturális élet – tette hozzá.

György István felhívta a figyelmet arra, hogy 

orvosszakmai vélemények szerint 4–6 hónap után csökken a szervezet védekezőképessége, ezért indokolt a sorban következő oltás beadatása.

A negyedik oltást elsősorban az időseknek, a krónikus betegeknek és a transzplantáltaknak ajánlják, ugyanakkor bárki megkaphatja, aki úgy érzi, hogy a megelőző vakcina után 4–6 hónappal szüksége van a védettség megerősítésére.

A negyedik oltást eddig csaknem 200 ezren vették fel; beadása előtt orvosi konzultációt javasolnak – mondta.

Az államtitkár sikeresnek nevezte az eddigi oltási akciónapokat. Közlése szerint november–decemberben 1,4 millió oltást adtak be az akciónapok keretében, majd később is érzékelhető volt, hogy az akciónapokon kétszer-két és félszer annyian jelentkeznek oltásra, mint a többi napon.

Végül hangsúlyozta, a járvány ötödik hulláma ugyan már csökkenő fertőzésszámokat mutat, ennek ellenére azt javasolják, hogy a 4–6 hónapnál régebben oltottak orvosi vélemény alapján vegyék fel a soron következő vakcinát – mondta György István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában