Tét

2022.02.21. 13:54

Hollik: április 3-án arról döntünk, hogy Gyurcsányt visszaengedjük-e a hatalomba

Április 3-án, az országgyűlési választáson arról kell dönteni, hogy visszaengedjük-e Gyurcsány Ferencet a hatalomba, vagy haladunk tovább azon az úton, amelyen elindultunk – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői videónyilatkozatában.

Hollik István kijelentette, hogy a baloldal kormányzati teljesítményét már ismerjük, „tudjuk, milyen az, amikor ők kormányoznak: magas adók, munkanélküliség, kisebb fizetések, bérek befagyasztása. Ez történik, ha a baloldal van hatalmon” – húzta alá.

Hozzátette, hogy 

„most ugyanaz a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon akar visszatérni a hatalomba, aki egyszer már tönkretette a magyar gazdaságot. A szocialisták kormányzásának utolsó évében mindössze 73 500 forint volt a minimálbér, most pedig 200 000 forint”

– hívta fel a figyelmet.

Hollik István szerint a „kijelölt miniszterelnök-jelöltjük” is visszahozná a Gyurcsány-korszakot azzal, hogy – mint korábban mondta – a minimálbér teljesen felesleges és eltörölhető. A baloldal a minimálbér eltörlésével kiszolgáltatná a magyar dolgozó embereket, és több százezer ember fizetését és munkáját sodorná veszélybe – emelte ki a kormánypárti politikus.

Hozzátette, hogy 

még a mostani, 20 százalékos minimálbér-emelést sem támogatta a baloldal.

„Április 3-án tehát arról is döntünk, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy engedjük-e Gyurcsány Ferencnek és Márki-Zay Péternek, hogy visszahozzák a kudarcos régi gazdaságpolitikát” – fogalmazott Hollik István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában